Grafománia

Havazzon bár vagy süssön a nap, csak írni van kedvem

Azért annak is megvan a bája, hogy az ember ezer kilométerre költözik a hazájától, másik kultúrába, másik nyelvterületre, hogy aztán mással se foglalkozzék, mint az anyanyelvén könyvet írjon. Teljesen beszippantott a történet. Egész hétvégén ki se mozdultam, csak írtam és írtam - ahelyett, hogy ezerrel németül tanultam volna. Mit csináljak, ha ebben lelem örömöm, ha ez érdekel, és ha végre lendületbe jöttem? Nem tudom, milyen lesz, nem tudom, érdekel-e rajtam kívül egyáltalán valakit, akkor is írnom kell. A szereplőim már annyira közel kerültek hozzám, hogy együtt sírok és nevetek velük. Fura állapot, még soha nem éltem meg semmit ilyen intenzíven. Amikor írok, embernek érzem magam és értelmet kap az életem. Közben meg nagyjából kenyéren és vízen élek, semmire sincs pénzem, tele vagyok adóssággal, pillanatokon belül összeomlik az a roskatag pénzügyi háttér, amit így-úgy, főként magamat becsapva húztam a fejem fölé, hogy visszajöhessek Berlinbe. De ez sem érdekel, mert márciusra kész szeretnék lenni a könyvvel. A könyvemmel.