Első munkanap

A lépcsőházunk ajtajában tükröződik a szemben lévő házsor

Tegnap szakadó hóban áthurcolkodtam az unokahúgom félszobájába, merthogy már az albérletet sem tudtam kifizetni. Ma délelőtt pedig dolgoztam. Heti 12,5 órát töltök el egy óvodában, ahol nagyjából előkészítjük a gyerekek ebédjét, utána pedig be- és kipakolunk a mosogatógépbe/ből. Ez a munka minden, csak nem megerőltető. Igazi Minijob, mini pénzért, de legalább pénzért. Egyelőre helyettesítek valakit, szerintem mire meggyógyul, meg is unom. Nincs nagy tapasztalatom a német óvodák terén, de ebben az intézményben maximum húszan vannak egy csoportban, de inkább tizenkét-tizenöt gyerek a jellemző. Összesen százöt gyerek jár ide és hét csoport van. Annyi ember jut rájuk, hogy megszámolni sem tudtam. Igaz, itt a szülők keményen fizetnek az oviért, szóval joguk is van számon kérni, hogy mi az ábra. Az egész hely nagyon nyugodt, de persze lehet, hogy csak szerencsém van és kifogtam egy normális óvodát. Most délutánonként járok nyelviskolába, de a nyelvgyakorlásra sokkal több időm jut, mert a kollégákkal egyfolytában fecsegünk. Amúgy nagyon odavannak, mert az első nap megtanultam a csoportokat, meg egy csomó mindent. Állítólag más két hétig kínlódik ezzel. Hát, ha az én ramaty memóriámmal sikerült, akkor azért megnézném a többiek képességeit. Na, mindegy. Schritt für Schritt, ahogy a németek mondják, szóval lépésről lépésre haladok. Egy álommeló még függőben van. Az további nyolc órás elfoglaltságot jelentene hetente, viszont igazi, komoly munka volna: egy iskolában kellene egy migránsokból álló kis osztályt támogatni. Ezt etnológusként is szívesen csinálnám, valójában pont ilyenre vágyom. Ha ez összejön, nagyon-nagyon boldog leszek.