Hová tűnt Anton?

Szerencsére előkerült

Ma reggel nyolckor négy gyerek lézengett a teremben a tizenkettőből. Ráadásul kettő felszerelés nélkül jött, akiket a tanárnő dühösen hazazavart. Anton, a pálcika-vékony, magas, román-roma fiú is hiányzott. Már megint. Pedig, ha valakinek, hát neki nagy szüksége volna a tanulásra, mivel éppen csak makog néhány szót németül. Általában maga elé révedve ül az órákon és csak nagy nehezen lehet munkára bírni. Az írás nem igen megy neki, a feladatokat többször el kell neki magyarázni. Általában külön dolgozunk, hiszen jócskán lemaradt a többiektől. Anton homofiliás, állítólag azért is jöttek Németországba, mert itt jobb az ellátás. Háromnegyed kilenckor jött még három lány, így egész szépen kikerekedett a létszám. Mégis azt gondoltam, itt az idő Antont otthon meglátogatni. A második-harmadik órában mentem el hozzájuk. Neukölln egyik jellegzetes (mondhatnám úgy is, hogy hírhedt) negyedében laknak. A kapu nyitva, a csengőtábla szétszedve...A postaládák egyikén megtaláltam a család nevét, de fogalmam sem  volt, hogy merre keressem őket a házban. Az a ház...rémes állapotban van. Koszos, lerobbant kapualj, minden ragad, szétdobált szemét, szétszedett ajtók, balkáni körülmények. Az egyik földszinti lakásnak nyitva volt az ajtaja, ott próbáltam szerencsét. Nem tudtak eligazítani. Szerencsére éppen akkor jött ki egy másik lakásból egy - szintén román nő -, aki ismerte Antonékat. Felcaplattam a második emeletre és becsöngettem. Hallottam a lakásból a mocorgást, de csak nehezen nyitottak ajtót. Az anya, Anton egyik bátyja a várandós feleségével és két év körüli kisfiával, valamint Anton nővére volt otthon. Az apa építkezésen dolgozott. De hol van Anton? - kérdeztem. Hát iskolában - válaszolták. Onnan jövök, ott bizony nincs - báboztam el nekik, mert németül csak néhány alapkifejezést ismertek. Pedig reggel hétkor iskolába indult - magyarázták. (Sieben Uhr, Schule.) Gyakorlatilag eljátszottam nekik a mondanivalómat, és elővettem kissé feledés homályába merült olasztudásom is, hogy kommunikálni tudjunk.Működött a dolog, egészen jól elvoltunk. Elkezdtek telefonálgatni, míg végül kiderült, hogy Anton az egyik nővérénél dekkol iskola helyett. Elmagyaráztam, hogy Antonnak nagyon fontos az iskola, minden reggel pontban nyolckor ott kell lennie. És nem elég, hogy eljön, de tanulnia is kell, sőt, otthon házi feladatot csinálnia. Megígérték, hogy ezentúl így lesz, és sokkal szigorúbban fogják a fiút. Este majd az apja is előveszi. Közben megkínáltak egy kávéval, elbeszélgettünk: kiderült, hogy Anton nővére német-tanfolyamra jár (remélem, nem úgy, mint az öccse), a bátyja pedig az utcán szedi össze a nyelvtudását. Eddig nagyon keveset talált az aszfalton, talán ezért sem is dolgozik. hatan laknak a háromszobás, amúgy teljesen tiszta, rendezett lakásban. Kedves, barátságos emberek. De elképzelni sem tudom, mi lesz velük. Egyedül az apa keres, talán a Jobcenter támogatja őket. Ám meglehet, még így is jobban élnek, mint Romániában. Azt hiszem, erre a családra is jobban oda kell figyelnem. Ha azt akarjuk, hogy Anton ne munkanélküliként tengesse az életét, sokkal többet kell foglalkozunk vele. Holnap és holnapután biztosan ott lesz az órákon, aztán jön két hét őszi szünet. Szünet után öt gyerek elhagy minket, új "normális" iskolában folytatják tanulmányaikat. Ha minden igaz, mi új tanulókat kapunk. Van két hetünk, hogy kitaláljuk, hogyan tovább. Van néhány ötletem.