Katica vagy nem katica?

Akkor ez most katica?

Először igazi katicának néztem és még örültem is neki. Szeretem a katicákat, hiszen szépek, szelídek, hasznosak. Az óvodában festett dióhéjból készítettünk kis katicákat és lelkesen énekeltük, hogy "Szállj el, szállj el...!" Ráadásul a cukrászvizsgám díszmunkája is egy katica torta volt. Mert azt még az én két bal kezemmel is meg tudtam formázni. Szóval igazi, mély, őszinte baráti kapcsolat fűz hozzájuk. De ez a katica itt mellettem a falon olyan, mintha beteg lenne: sápadt. Nem is piros, inkább narancssárga és kifejezetten agresszív. Velem együtt költözött a lakásba, és már két hónapja röpköd itt ész nélkül. Néha elbújik, olyankor el is felejtem, hogy valaha is láttam, aztán hirtelen, szinte a semmiből bukkan elő, hogy apró testét meghazudtoló zajt csapjon. Hol nekem ront, hol a falnak röpül, időnként a plafonon táncol. Mutáns volna? Vagy csak félresikerült? Esetleg egy katicának álcázott légy? Lehet, hogy váltják egymást csak nem veszem észre mert olyan egyformák? És egyáltalán: mivel táplálkozik, ha egy fia növény sincs a lakásban az egyetlen már szinte pucérrá kopasztott bazsalikomon kívül? Na, jó, ez az egész katica kérdés nem lényeges, fel se hoztam volna, ha el tudnék aludni. De napok óta nem tudok. Így bámulom a falat, a falon a katicát (?) és hülyeségeken gondolkodom...Reggel aztán alig tudok kimászni az ágyból. Pedig orientációs kurzusra megyek, ahol egy nőnek álcázott katonatiszt próbálja belénk verni a német alkotmányt, politikai berendezkedést és sok más, hasonlóan érdekes állampolgári ismeretet. Akkor most megyek és megpróbálom lefényképezni. Nem, nem a nőt, még csak hajnali egy óra van: a katicát.