Minden nap fack ju

Nálunk egyelőre várat magára a katarzis

Van egy srác a negyedik osztályban, akit legszívesebben Döbröginek neveznék. Vastag húsú, tohonya, lusta, nem tud írni és olvasni (még annyira sem mint Momo) és szemmel láthatóan nem is akar megtanulni. Az anyjával, bátyjával és húgával él. A mama nem dolgozik, megéldegél az állami juttatásokból. Az apja piacozik, költöztet, nyáron a gyerek is vele dolgozott. A papa török származású, vitte volna a fiút magával a mecsetbe, de a gyerek ellenállt. Kenyértörésre is került a sor közöttük, bár gyanítom, hogy nem csak ezért. Évekig nem is találkoztak ezelőtt, most próbálták meg újra fölvenni a kapcsolatot, de nem sikerült. A papa és a báty is veréssel rendezi le a problémákat. Érthető talán, hogy a gyerek sem ismer más megoldási módot. Nem csak tettlegesen, de verbálisan is agresszív, már én is egész jól eligazodom a török káromkodások világában. Németül folyékonyan nyomom. (Szívből javaslom a Fack ju Göhte fimet, annak, aki be szeretne ebbe a világba kicsit pillantani.) No, szóval a mi Döbrögink (maradjunk az egyszerűség kedvéért ennél) buta  mint a föld és azzal szórakozik, hogy másokat hergel, bőrszínük miatt rasszista kijelentésekkel provokál afrikai apától származó gyerekeket az osztályban és az udvaron is. Mi is kapunk tőle persze, a legszebb kijelentés a "fogd be a pofád". Ma az utolsó órán két osztályra kellett vigyáznunk, mert persze az osztálytanítók megint beteget jelentettek. Ketten voltunk a kolléganőmmel. A kis Döbrögi széles vigyorral és mocskos szájjal érkezett. Az a szokás, hogy először mindannyian körbe üljük az asztalt és megbeszéljük, mit csinálunk azon az órán. Ő persze nem akart odaülni hozzánk. Ekkor még valahogy elértük, hogy emelje föl a fotelből a seggét, de egy percig se tudott nyugton maradni: mindenkire mondott valami sértőt. Visszazavartuk a fotelbe, hogy játék helyett elmélkedjen egy kicsit. A többiek tényleg nagyon szépen tevékenykedtek: kinyomtattam tegnap egy csomó focicsapat-emblémát, amit direkt gyerekeknek készítettek színezéshez, és azok közül válogattak kedvükre. Én az egyik negyedikes fiúval Unót játszottam (csalt, mint a  gép). Döbrögi elkezdett "négerezni" a sarokból. Ez itt nagyon nagy sértés. Aztán mondott még valamit, amit talán szerencse, hogy nem hallottam, de a kolléganőm magából kikelve pattant föl, hogy márpedig a gyerek azonnal hagyja el a termet. Valami rémes rasszista szöveget nyomhatott. Döbörgink nem akart kimenni, megint elengedett néhány "fogd be a pofádat, utállak te ronda,te..." dumát. Ekkor már én is letettem a kártyát a kezemből. Kolléganőm megfenyegette a gyereket, hogy most azonnal fölhívja az anyukáját és beszámol a viselkedéséről, de erre csak vállvonogatást és "nekem mindegy" választ kapott. Nem igazán pedagógia módszer, de szépen megfogtuk a gyereket és kitaszigáltuk a teremből. Megígérte, hogy kapunk a pofánkra, de ketten azért elbírtunk vele. A folyosón el akart futni, de nem hagytuk, úgyhogy némi további szitkozódás után föladta. A fennmaradó időt a titkárságon töltötte. Ott van egy pad, kifejezetten a tanításból kizárt gyerekeknek. Azon ülve elmélkedhetnek kicsinykét, hogy szabad-e a tanárnőt lekurvázni, az osztálytársat ok nélkül fejbevágni, a széket az ablakon keresztül kihajítani vagy csak úgy szórakozásból paprikaspray-t szétfújkálni a folyosón.