Micsoda nap

Padlót fogtam ma

Bár a magyarországi pedagógus-tiltakozások és egyéb fontos ügyek mellett minden bizonnyal eltörpül, ami egy berlini kis iskolában történt ma, de mi minden percét megemlegetjük egy darabig. (Minimum holnapig, amikor majd új "kalandok" várnak ránk.) Van ez a kislétszámú szociális és emocionális (értsd, szülők által jól elrontott) zavarokkal küzdő gyerekek iskolája Neuköllnben, ahol a pedagógusok egy része naponta dobja be a törülközőt. Mind például a negyedikesek tanárnője, aki amellett, hogy puding, szerintem lusta is. Már fogadásokat kötünk arra, hogy mikor jelent beteget. Azt hiszem ebben a tanévben két végigdolgozott hete volt (szeptembertől mostanáig). Különösen szeret szerdánként otthon maradni. Nos, így volt ez tegnap is, szokás szerint beteget jelentett. Nem lepődtünk meg túlzottan. Küldött egy sms-t az igazgatónak, hogy ma jön, de mégsem jött. Így reggel egyedül maradtam a harmadik osztállyal. Ma csak három gyerek volt, simán lepergett a 45 perc. Utána a harmadik és negyedik órában egy gyerekem volt egyéni fejlesztésen, ám kiderült, hogy a harmadik órában a negyedikesekre is felügyelnünk kell. Mivel ott is csak hárman voltak, kolléganőm a mellettünk lévő teremben vállalta őket egyedül. (Ezt a negyedik osztályt egyedül felügyelni igen nagy merészség. De fölkészültem, hogy esetleg rohannom kell. Kolléganőm egyetlen percre hagyott egyedül két gyereket, amíg a szökni próbáló harmadikat visszavitte, ezalatt az én kedvencem úgy hátba vágta a másik delikvenst, hogy az igazgatóhoz cipelte a kollégám. Az ötödik órám vele lett volna. Kifejezetten szeretek vele dolgozni. Rém problémás, de ahonnan indultunk, ahhoz képest fényéveket fejlődött. Eleinte úgy beszélt velem is, mint egy útszéli riheronggyal, minden előzmény nélkül kirohant a teremből vagy egyszerűen fölugrott az asztalra. Most kedves és udvarias, segítőkész, kiveszi a cuccot a kezemből és ha megkérem rá, akár három-négy percet is nyugodtan vár rám a teremben. Azelőtt le kellett fogni, úgy tombolt, idén még nem volt ilyen akciója. Egészen szépen meg tudom vele beszélni a problémákat. De nem lehetek ott mindig mellette. Nos, nem voltam most sem mellette, amikor úgy sértegette az igazgatót meg a helyettesét, mint egykor fénykorában. A diri begorombult, hazazavarta és egy hétre kitiltotta az iskolából. Értesíti a gyámhivatalt, a családsegítőt, konferenciát hív össze. Föl kell kötnöm a gatyám, mert nagyon sokan lesznek ellene. Eléggé elkeseredtem emiatt. Annyit dolgoztunk, olyan szépen haladunk és akkor most tessék, beütött ez az ügy. Az utolsó órán megint a harmadikosok voltak nálunk. Van az osztályban egy fura gyerek. Berlinben született, a szülei Törökországból költöztek már nagyon régen ide. Elváltak, nem is túl jó köztük a kapcsolat. A gyerek nagyon sérült. Kicsit autisztikus, de valójában nem tudjuk megállapítani, hogy pontosan mi a baj vele, az anya meg hallani sem akar semmiféle diagnosztizálásról. Pedig nagyon sürgősen segítségre van szüksége, már talán késő is. Az az ámokfutó típus, aki addig gyűri (egyre kisebb eredménnyel) a feszültségeit, míg egyszer csak robban. Elnéz az ember mellett beszéd közben, ringatja magát, néha a falnak fordul és nem mozdul, ha elkezd egy témáról beszélni, le sem lehet arról akasztani. Ma délután már én is alig bírtam türelemmel, pedig én legendás vagyok a tűrőképességemről. Volt ott hiszti mindenért: nincs bérlete (autóval hozzák-viszik),  túlterhelt, mert majd egyszer valahová el kell egy esküvőre mennie, fél az anyjától, az apjától, miért nem jött még az anyja érte, terápiára akar menni, mint a többiek, de véletlenül sem akar terápiát mert az drága, és el akar menni a játszóházba, ahol mégsem lesz jó, mert sokan vannak....Megállás nélkül. Birkatürelemmel és angyali szelídséggel próbáltam megnyugtatni, de mindegy is volt, mit mondok neki, mindenre ordítva válaszolt. Egyetlen pillanatra se fogta be...a legszívesebben már befogtam volna a fülem.
Hazafelé egy darabig gyalog jöttem, mint mindig. Ekkora stressz után jót tesz a mozgás, ki akartam szellőztetni a fejem, tűnjön ez bármilyen furcsának is egy nagyvárosban. Itthon megmértem a vérnyomásom, mindenre föl voltam készülve: 117/76 - optimális. Úgy tűnik, tényleg kötélből vannak az idegeim. Vagy az "ízes" berlini levegő tesz jót nekem?