Új kolléga - nem hittem a fülemnek

Nálunk kb. ilyenek az órák

Hétfőn kezdődött újra a tanítás a téli szünet után. A negyedik osztályban összesen két gyerek volt. a harmadikosok tanárnője pedig csak üzent, hogy már nem dolgozik nálunk, talált egy másik iskolát. Nem hibáztatom érte, bár, ahogy a többiek mondják, abban az iskolában is hasonlóan problémás gyerekek vannak. Itt, nálunk totál kikészült a csaj (27 éves), folyton beteg volt, mi helyettesítettük orrvérzésig. Az osztálya teljesen szétesett. Kezelhetetlenek tanítási időben.
Hétfőn kora reggel fölmentem a tanterembe, hogy megnézzem, mi a helyzet. Egy idősebb úr üldögélt ott, arcán teljes kétségbeeséssel. Az volt az első napja a suliban. Fogalma sem volt még, mi a dolga, úgy tudta, hogy az első héten csak hospitál, de senki nem mondta el neki rendesen, hogy hol, hány órát, és egyáltalán...(Fejétől bűzlik a hal - ugye tudjuk. Nos, nálunk bár rém barátságos - legalábbis velem - az igazgató, valójában éppen csak a feladatát nem végzi el. Az iskola irányítatlanul működik, nagyjából a tehetetlenség viszi még egy darabig előre. Senki nem akar itt dolgozni, annyira megterhelő ezekkel a gyerekekkel.) Nos, gyorsan tájékoztattam, mire számíthat az új tanerő, mondtam, hogy bármikor jöhet hozzám segítségért. Nagyon hálás volt. Úgy nagyjából szerdára kiderült, egy az egyben megkapta a lelépett kollegina munkakörét. De ez még nem is volna meglepő, hanem a múltja: a pasas szeptemberben jött Berlinbe. Valahol egy városkában volt gimnáziumi filozófia, vallás-, és némettanár. Váltani szeretett volna, ezért költözött a fővárosba, ahol egy általános iskolában dolgozott eddig. De nem bírta a fiatalabb korosztályt, amit nem csodálok. Berlin néhány kerületében kezelhetetlen gyerekek tömkelege szabadul az oktatásra. A szülők nem törődnek velük, a tanárok teljesen magukra maradnak. Naponta tapasztalom Neuköllnben a buszon, hogyan viselkednek ezek a srácok. Jó, persze, mi sem voltunk angyalok, de azért az ok nélküli vandalizmus és agresszió mégsem volt mindennapos közöttünk. Mégsem akarok a "bezzeg a mi időnkben" dumával jönni, mert az sehová sem vezet: most más idők járnak. Nos, vissza a tanerőhöz: nem bírta az általános iskolát, vérnyomásproblémái lettek, nem tudott reggel fölkelni az ágyból, stb. stb. Ezért fölmondott és elfogadta az első adandó lehetőséget. És ez pont hozzánk sodorta őt. Gyakorlatilag még rosszabb helyzetbe került. És ezt elég hamar észre is vette. Igyekszünk segíteni mindenben, de tanítani nem taníthatunk helyette. Sokáig itt sem marad, az tuti, sőt, már előre számítunk arra, hogy rövid időn belül beteget jelent, és minden megy tovább a régi kerékvágásban. Azt viszont még mindig nem értem, hogy az ő végzettségével hogyan taníthat nálunk. Elvileg itt gyógypedagógusok vannak. (Én is csak azért maradhattam itt, mert bár látták, hogy pedagógus vagyok, de a diplomámat nem lehet Berlinben akkreditáltatni, ezért vállaltam, hogy elvégzem az integrációs kurzust.) Nos, holnap új hét, kíváncsi vagyok, hogy az emberünk ott lesz-e a fedélzeten.