Székbe szorult gyerek

Jó, jó, a mi székünk nem volt ennyire míves, mint ezek itt, Turaidában

Van egy srác a harmadikban, nevezzük Alinak, aki néhány hónapja érkezett. Az egyik hétfő reggel egyszerűen ott ült a többi között, senki nem szólt előtte, hogy jön. Ali kurd származású, de már Berlinben született. Több iskolát is megjárt, legutóbb egy magánintézményben próbálkozott, de onnan is eltanácsolták. Hamar megértettük, miért: nyughatatlan, agresszív, képtelen egy percre is csöndben maradni. Hiába mond az ember neki bármit, azt csinál, amit akar. S amit akar, az általában rém zavaros. Hihetetlen káosz van a fejében, össze-vissza ugrál témáról témára. Fő érdeklődési köre a halál, gyilkosság, hogyan tud az ember a másiknak fájdalmat okozni. Természetesen bokszedzésre jár, állandóan azt játssza el, hogy ütné ki a másikat. Üt is, ha úgy hozza a szükség. No, a mi Alinkat a hatodik órában kísérte le a tanár a földszintre egy székkel a nyaka körül. A gyerek egyszerűen beszorult az ülés és a háttámla közé, nem tudta kihúzni a fejét. A tanár átadta a székes gyereket a török kollégámnak, s mint aki jól végezte dolgát, visszament a terembe. Oldja meg más a problémát. Ami nem is volt egyszerű. A technikát is tanító tanár segítségét kértük, majd beszállt az igazgató is, de nem és nem és nem, nem tudták a gyereket megszabadítani a széktől. (Vagy a széket a gyerektől?) közben véget ért a tanítás és a tanárok sorra jöttek csodát látni. Már azon volt a kis kompánia, hogy hívni kell a tűzoltókat, mikor valahogy nagy nehezen levágták a szék támláját tartó egyik rudat és a gyerek megmenekült. (Vagy a szék?)
De nem ez volt ma a legnagyobb baleset. Hazafelé egy pótkocsis teherautó alá szorulva láttam egy rommá tört biciklit. Rendőrök mindenütt, állt a forgalom. Az útszéli jelzőtáblák az idei berlini biciklis balesetekre és a halottakra hívták föl a figyelmet. Sajnos ma volt a hetedik. Mi ehhez képest egy székbe szorult fej?