Csak sima, semmi fordított

Ezek nem az én fonalaim, de mindegy is. A lényeg, hogy a srác lelkesen köt

Ül a karosszékben és elmélyülten köt. A srác, akiről már írtam pomponkészítés után kitalálta, hogy kötni akar. Nagy reményeket nem fűztem a dologhoz, de miért ne, egy próbát (vagy többet is) megér. Fonal volt nálam, kötőtű is, hát megmutattam, hogy megy ez: csak sima, semmi fordított. Megpróbáltam nagyon lassan haladni, minden egyes szemnél magyaráztam, tényleg csigatempó mellett, hogy is van ez. Hihetetlenül koncentrált. Majd átvette, hogy folytassa a sort. Nem igazán sikerült, de nem adta föl. Egy szemet ő, négyet-ötöt én. Aztán kettőt ő, majd hármat. majd a végén egy egész sort. Megtanulta azt is, hogyan kell az utolsó szemet átvenni a másik tűre. Majd a piros fonalból áttért a fehérre, később pedig rózsaszínt is hozzávett. A sál (nevezzük annak) egyelőre három színben pompázik, húsz szemnyi széles (elég keskeny) és úgy kb. nyolc centi hosszú. Naponta halad vele valamennyit. Legutóbb sárga fonalat kért. Bár vannak fenntartásaim a színkombinációval, azért vettem neki. Ma délelőtt, amikor bementem az osztályukba (harmadikos), láttam, hogy megint történt valami, mert rém sértődött fejjel ült a helyén. Odamentem és a fülébe súgtam, hogy megvan a sárga fonal. Erre szélesen elmosolyodott. Nem tudom, lesz-e saját készítésű sál, de már a próbálkozás is gyönyörű. Ül a fotelben, kizárja a világot, a hat apját, a félévente új helyre költöző, mindig eladósodott anyját, az agresszív bátyját, a mindenbe belekontárkodó húgát és köt. Néha ennyi is elég, hogy az élet egy kicsit elviselhetőbb legyen.