Kell ez nekem?

Naponta történik valami, amitől csak nézek, mint bornyú az újkapura

Csütörtök reggel. Az első, amit az ember a tanáriba lépve megszemlél, az  a helyettesítési kiírás. Nekem a negyedik órában sportot kellene tartanom az egyik negyedikes osztálynak. Amikor megkérdeztem, hogy a tornacsarnokhoz külön kulcsra van-e szükség, a lelkemre beszéltek, hogy eszembe ne jusson tornaórát tartani, maradjak a gyerekekkel az osztályban. Ugyanis itt minden tanár fél lábbal a börtönben van (ezt már a másik iskolában is hallottam). Bármi történik egy gyerekkel, nagyon gyorsan a tanárra húzzák a vizeslepedőt. Sok szülő első reakciója a följelentés. Hát szép. Oké, nyomtattam csodaszép számmandalákat, gondoltam, majd azokat színezgetik akkor a gyerekek sportolás helyett. Mert - természetesen - nekem sincs kedvem börtönbe menni.
A második órám elvileg diszkalkulia óra a harmadikban, vagyis a matematikai nehézséggel küzdő gyerekeket kellene feljesztenem. Eddig mindössze egyszer tudtam ezt megvalósítani, mert az igazgatónő tart órát ilyenkor az egyik harmadiknak, és folyton el kell mennie valahová, szóval általában matekot helyettesítek az osztályában. Az első ilyen beugrásom rémes volt, nem tudtam, hogy hét integrált gyerek jár oda, ketten végig hangosan nevettek valamin, szerintem ők sem tudták, hogy min, a többiek meg egész jól elvoltak a szemlélésükkel. A többi óra ment már, hiszen mindenre fölkészültem. De tegnap nem voltam kiírva egész osztályos helyettesítésre, így már megbeszéltem a másik harmadik tanítójával, hogy egy kissráccal tanulok majd, aki összekeveri a számokat.
Kezdődik a második óra, diszkalkulia, a kissrác már ott ül mellettem, amikor a harmadikosok küldöttsége megérkezik: még nincs bent az igazgatónő a teremben. Fogalmam sincs, mi a fene történt. Mennék kideríteni, amikor az iskolatitkár megjelenik egy tucat feladatlappal, mégis csak helyettesítenem kell. Puff. Szegény srácot viszem vissza az osztályba én meg indulok rögtönözni. Igen ám, de az egyik gyereknek születésnapja van, muffintömegekkel érkezett suliba és persze mindenki szeretné megünnepelni és a muffinokat megenni. Minden osztálynak van egy koreográfiája, hogyan ünneplik a szülinapokat, természetesen nekem erről fogalmam sem volt. De sebaj, a gyerekek szépen elmesélték, megünnepeltük a srácot, megették a sütiket és maradt még egy kis idő matekra is. Csiszolt gyémántok tükörtengelyét kellett berajzolniuk, meg színezniük. Igaz, hogy azt a kifejezést, amit itt a csiszolásra használták még soha nem hallottam, de szerencsére nálam volt a telefonom, így utána tudtam nézni. Mindig tanul az ember valamit. Órának vége, megyek a tanáriba. Még szerencse, hogy rápillantottam a helyettesítési tabellára, mert már egy másik órára, rajzra voltam kiírva. Hirtelen azt se tudtam, hogy reggel voltam hülye vagy most veszítettem el a szövegértési képességem. Mindegy, a negyedik órában megkerestem a rajztermet, ahol az ötödikesek már nyakig festékesen egy Hundertwasser projektben voltak. Igazagtóhelyettes kolléga átadta a csapatot, azt mondta, hagyjam őket egyszerűen tovább dolgozni, tudják, mit kell csinálniuk. Oké, hagytam. A befejezés előtt negyed órával az egyik srác ragasztópisztollyal véletlenül megégette az egyik lány ujját. Hideg víz alá tettük, leküldtem a titkárságra ellátásra, ragtapasszal az ujján jött vissza. A szünetben már vígan játszott. El is felejtettem az egészet, már csak itthon jutott az eszembe, mi van, ha hisztériásak a szülei. Simán följelenthetnek. Hiányzik ez nekem? Az már csak hab a tortán, hogy tartottam az ötödik órában egy olyan szar termtud órát, amilyet talán még soha. Pedig rendesen fölkészültem, még zsinórtelefont is akartam barkácsolni velük, de semmire nem voltak vevők. Most hétfőre megint mindent át kell variálnom, valahogy mégis csak a fejükbe kell tölteni a fül felépítését és a hallás folyamatát. Lehetőleg úgy, hogy unalmas se legyen és meg is jegyezzék. Innen szép nyerni.