Nézem a szép karácsonyfám és próbálom rávenni magam, hogy nekiálljak az egyik beadandó házi feladatnak. Közben pedig mindent kihasználok, hogy húzzam az időt. Régen nem írtam. Nem azért, mintha semmi nem történt volna, sőt...Nagyon kevés az időm, azt pedig megpróbálom pihenésre fordítani: utazni, nézelődni, olvasni esetleg. Teljes állásban dolgozom, ami Berlinben 28 tanítási óra hetente. Én ebből 26-ot tényleg tanítok, kettőben pedig helyettes osztályfőnök vagyok. Az egyik osztályban ez azonban azt jelenti, hogy a lusta, beteges osztályfőnök helyett szinte mindent én csinálok. Ráadásul fölvettek a Humboldt Egyetem német szakára, ahol 30 kreditet kellene valahogy összegyűjtenem ahhoz, hogy a magyar tanárdiplomám száz százalékosan elismerjék. Merthogy németet nem tanultam, és egy hivatalosan elismert német általános iskolai tanárnak az kötelező tantárgy az egyetemen. Most hétfőn és kedden délután egyetemre járok, amit amúgy még élvezek is, csak sok egy kicsit. Szóval itt ülök a könyv és a jegyzeteim fölött, de valahogy csak nem akaródzik elkezdeni. Elmélkedem, álmodozom és örülök, hogy szép karácsonyunk volt. Anyuék jól vannak, a fiam lassan egy éve dolgozik Berlinben és elég szépen elismerték az eddigi teljesítményét. Az én helyem is stabil, a gyerekek, a szülők, a kollégák és az iskolavezetés is szeret és ragaszkodnak hozzám. Nem állítom, hogy tanárként megyek nyugdíjba, de pillanatnyilag inkább pozitív a kép. Már német rendszámú kocsival jöttünk haza. Szép lassan fölhúzom az itthoni horgonyaim: megszüntettem a bankszámlám, eladtam a kocsim, most számolom föl a cégem. Szomorú, de nekem még a gyönge forint is jó. Még sokat kell dolgoznom, de nem adtam föl azt a tervem, hogy nyugdíjasként majd egyszer újra itthon élek. Persze, ha az ország továbbra is visszafelé halad és nyugat helyett a keletet választja, azért még ezt is átgondolom. De egyelőre itt a szép karácsonyfa, az ünnep, amit nem tudok máshol elképzelni, mint itthon. A család, a barátok, sok minden húz még vissza. De már megszoktam a berlini életem, már ott is otthon vagyok. Fura érzés. Már nem rohanok minden szünetben haza, de vannak időszakok, amikor mindenképpen itthon szeretnék lenni. A karácsony ilyen. És ez talán így is marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése