Most nem a vécépapír, hanem az étolaj és a liszt a sláger. Elkezdtek a berliniek spájzolni. Gondolom ők is olvasták, hogy globális élelmiszerválsággal fenyeget az ukrajnai háború (nem, nem különleges katonai hadművelet, hanem háború, amit Putyin indított - csak, hogy mindenki értse), ezért beindultak a hiánygazdaság reflexei: aki tud, tartalékol. Amikor legutóbb vásároltam, a közeli amúgy patinás Edeka üzletben üres polcok fogadtak. Az étolaj helyén például mindössze egy cetli árválkodott, amiben szolidaritásra, illetve maximum egy üveg vásárlására kérték a vásárlókat, de feleslegesen, mivel a napraforgó olajnak, csak a hűlt helyét láthattam. (Én évente nem fogyasztok el egy üveg napraforgó olajat.) Nem végeztem kutatást, hogy mi fogyott teljesen el, mert siettem, de igencsak foghíjasak voltak a polcok. Nem tudom, hogy ettől most pánikolnom kellene, mert olyan jön, amit még nem tapasztaltam, vagy csak a szokásos túlzásba estek a németek. Ami szinte bizonyos: az életünk tényleg nem lesz már olyan, mint eddig volt. A háború, a vágtató infláció, a beláthatatlanul magasra szökő energiaárak, a klímaválság, a szélsőjobb előretörése, az átlagpolgárok gondolkodásának leuralása olyan mix, amiből sok jó nem sülhet ki. Amikor erre gondolok, mindig Orwell jut az eszembe és azon töprengek, hogy hol tartunk éppen az Állatfarm történetében. Néha úgy érzem, hogy Magyarország eljutott a történet végéig, de persze ez csak szubjektív túlzás, hiszen - képletesen - még nem főztek enyvet senkiből. Igaz, hogy a fogyasztói társadalomban erre nincs is szükség. Ha valaki elveszti az egzisztenicáját, viharos sebességel a társadalom peremére szorul. Hiszen tudjuk, mindenki annyit ér, amennyije van (by Lázár).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése