Messzebb szerettem volna menni. Kinéztem egy kiránduló útvonalat, amit több etapban tettem volna meg, de ahhoz mindenképpen kocsiba kellett volna ülni és a kezdőpontig autózni kellett volna 100 kilométert. Aztán győzött a józan ész, és úgy döntöttem, hogy jelen helyzetben nem szabad hetente 200 kilométernyi benzinfogyasztással Putyint támogatni. Maradtam Berlinen belül és a már jól bevált Britzer Gartenbe mentem - tömegközlekedéssel - megnézni a tulipánvirágzást. A tulipán nekem mindig anyák napját jelent. Anyukáámnak még gyerekkorunkban nagyon gyakran adtunk ilyenkor piros tulipánt. Ma a piroson kívül még nagyon sok más árnyalatot láttam a fel-felbukkanó napsütésben. Így is megtettem 10 kilométert, készítettem sok-sok fényképet és sikerült végre igazán kikapcsolódnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése