Megérte?

Megérte? - ezt kérdezte valaki az egyik közösségi oldalon egy ukrán önkéntes temetéséről szóló cikk alján. Aztán némi verbális csetepaté után még föltett egy kérdést: balos volt? Biztosan hülyén halok meg, de tényleg nem értem az emberek azon csoportját, akik szinte már az oroszoknak drukkolnak. Igen, Magyarországról nézve mások szenvedése nagyon távoli és sajnos sokan közömbösek. Megy a hőbörgés a magyar önrendelkezésről, az ukránoktól pedig elvárják, hogy önként mondjanak le róla, mert az oroszok az erősebbek, vagy legalábbis sokáig úgy tűnt, hogy azok. Játsszunk el a gondolattal, hogy megnyerik Putyinék ezt a mocskos háborút (ne forduljon elő) és bábállam, orosz gyarmat, tagköztársaság, szóval valami fura képződmény jön létre a szomszédban. Megkönnyebbülünk, hogy vége, valamelyest csökken az energia ára, látszólagos nyugalom költözik  Európába. Persze az ukránok sosem adják föl, tehát robbantásokra, szabotázsakciókra biztosan számíthatunk. Egy ország elveszíti nemzeti szuverenitását, de kit érdekel, amíg nem a szemét Brüsszel uralkodik szent Magyarhon fölött. Az oroszok - mint mondják a szakértők - tanulnak a hibáikból, szépen begyógyítják sebeiket, srófolnak egyet a diktatúrán, betiltják/bebörtönzik/legyilkolják a maradék másképp gondolkodókat és szépen elkezdenek újra fegyverkezni: modernebb tankok, hatékonyabb rakéták, stb. Aztán Putyin vagy valamelyik hasonszőrű utódja elkezd hőzöngeni, hogy rájuk nézve veszélyes egy NATO-tagállam a szomszédban. Zsarolnak egy ideig, hogy lépjünk ki (ami persze már magában is életveszélyes), majd egy reggel arra ébredünk, hogy hosszú, tömött sorokban vonulnak az orosz katonák Budapest felé. Vannak erre vonatkozó tapasztalataink, édesapám gyerekként már átélte ezt egyszer. Azóta is folyton arról beszél,milyen volt karácsony éjjelén a felgyújtott kis házukból egy szál pendelyben menekülni. Szóval jönnek az oroszok, mert megvédik a hazájukat a náci NATO-tag magyaroktól. Mert miért ne tennék meg?  Talán egyedül a NATO tagságunk miatt nem. Gondolom, akik ma Oroszországnak drukkolnak, akkor rettenetesen fölháborodnának más nemzetek hasonló hozzáállásán. Ezt hívják kettős mércének. Kár, hogy már ennek a felismerése is komoly gondot okoz sokaknak.