Enen, a nagyon bebiztosító

Sóhajok Hídja

Nincs magyar telefonszámom. Megszűnt, amikor kötelezővé tették  feltöltő kártyás telefonok  évenkénti azonosítását. Viszont  egy hónapig él még egy NN megtakarításos biztosításom, euró alapú, amit az itteni bankszámlámról is fizetni tudtam. (Otthon már bankszámlám sincs.) Miután a biztosítónál átálltak az internetes információközvetítésre velük is megszűnt a kapcsolat, ugyanis német telefonszámmal nem tudtam regisztrálni. Regisztáció nélkül pedig nem tudtam megnyitni a nekem szóló leveleket. Az ő megoldási javaslatuk az volt, hogy mégiscsak legyen egy magyar telefonom, kizárólag azért, hogy a nekem emailen küldött leveleiket elolvashassam. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy magamtól védenek engem a legjobban. A biztosításom novemberben lejár, kaptam is róla egy levelet, amit természetesen nem tudtam megnyitni. Az ügynököm nem válaszolt a megkeresésemre, hogy mégis, hogy a csudában jutok a saját pénzemhez, így fölhívtam a honlapjukon szereplő számot. Szép, hosszú beszélgetés volt. Leginkább csöndben vártam, míg az amúgy kedves hölgy az adatok közt kutakodott. Valami formanyomtatványt kell majd valahonnan letöltenem, azt a ügyfélkapun keresztül valahogyan hitelesítenem és mittudomén mit kell még majd megugranom.  Amikkor megkérdeztem, hogy végül is mennyi pénz üti a markom, azt a választ kaptam, hogy annyi bizonyosan, amennyit befizettem. Hát, ez nagyon jó kis üzlet lenne, ha egy peták haszon sem került volna az elmúlt 15? 20? évben. A valódi összegről azonban nem adhatott tájékoztatást. Megint csak engem védtek meg ezzel, nehogy már egy hecker? meghalljon egy számot és kedvet kapjon a nem tudom mihez. Mindeközben tovább leveleztem az ügyfélszolgálattal, mert mégis csak jó lett volna pontosan látnom a szükséges tennivalókat. A válaszukban az állt, hogy pontosan tíz nap múlva kapok egy védett levelet, amit a szerződésszám és az irányítószámom beírásával nyithatok meg. Hát nem nyílt meg, hibás a kód. És ez egy magát nagyra tartó biztosító. Amely addig rém kedves és fűt-fát igér, amíg az ember eldönti, hogy náluk próbál meg takarékoskodni. Jó, értem én, hogy ez mára egy nagyon elavult takarékoskodási forma, eszembe nem jutna még egyszer velük kezdeni. A kis hölgy megnyugtató válaszából, miszerint annyit biztosan visszakapok, amennyit befizettem, azt a következtetést vontam le, hogy nagy haszonra se számítsak, talán még tisztesre sem. Még jó, hogy nem kenyérre kell.