2025. július 3., csütörtök

Felvilágosítás a berlini iskolákban



Otthon ezért keresztre feszítenének, Berlinben kötelező harmadik és hatodik osztályban a szexuális fölvilágosítás - természetesen életkornak megfelelően. Mindehhez megvannak a megfelelő könyvek, segédanyagok. Én idén két hatodikban tanítok NaWi-t, azaz integrált természettudományokat. Az utóbbi órákon foglalkoztunk a szexualitás különböző kérdéseivel. Persze, hogy volt kis zavar, kuncogás, piros arc is, de a gyerekek valójában már nagyon várták a témát, ahogy  a szülők is. Amikor tanárként kezdtem itt dolgozni, először harmadikban tanítottam környezetismeretet. Az első szülőin az első kérdés a felvilágosítás volt és nagyon örültek a szülők, hogy benne van a tervben a téma. Hatodikban tartottunk olyan órákat is, amelyeken a fiúk a férfi szociális munkással, a lányok pedig velem beszélgettek az intim témákról, amikről nem szerettek volna egymás előtt megszólalni. A lányoknak volt mesélni valójuk bőven.  Elszomorító, hogy mennyire ki vannak még mindig szolgáltatva a beszólásoknak, a nyomulásnak, akár a tettlegességnek is. Itt nagyon fontos téma az, hogyan kell és szabad nemet mondani, hogy a testük csak az övék, és senki nem tehet vele az ő engedélyük nélkül semmit. Szóba kerül a szexuális sokféleség is, és - esküszöm - ez nem homoszexuális propaganda, hanem az élet teljesen normális része. Még nem hallottam az iskolai felvilágosítás miatt "megb*zult" gyerekről. Ha nem lett volna otthon a Pride körül ekkora hercehurca, eszembe sem jutott volna erről írni, itt annyira természetes ez. De hát a magyar kormány ebből is csak a saját politikai hasznát szerette volna lefölözni, és hála istennek jól melléfogott. Gondolkodtam, hogy haza megyek "tömeget képezni", de képtelen lettem volna ezt így a tanév vége felé megszervezni, ezért csak innen figyeltem, ahogy a barátaim, idős és fiatal emberek iszonyatosan nagy számban beintettek ennek a romlott hatalomnak. Pogány Judit szavalata alatt  - mi tagadás - elsírtam magam. Jó lenne újra egy normális országban élni - jó lenne, ha legalább majd  hamarosan, nyugdíjasként újra otthon élhetnék. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése