Világbéke

A "legyen világbéke" már régen nem a szépségkirálynő választások szlogenje. Egy ideje ezt Putyin akarja, minden áron. Legalábbis nem gondolhatok másra, ha egyes honfitársaim bölcs és megfontolt közösségi bejegyzéseit szemelgetem. Szerintük Putyin szinte könyörög a békéért és szinte semmit sem kér cserébe, azon a kis földterületen kívül, ami amúgy Ukrajnáé, de hát nem megéri átadni? Igaz, hogy Ukrajna jelentősen összezsugorodik és persze arra sincs garancia, hogy Putyin néhány év múlva nem indít újra béketeremtő különleges hadműveletet a maradék területekért, de hát az még csak a jövő zenéje. Aztán, ha Ukrajnát már bekebelezte és rámutat más országok kisebb-nagyobb területeire, a magyar kormányzat kifejezett javaslatára igazán megéri átadni Oroszországnak azokat is. Mennyi ártatlan áldozatot menthetünk meg így. Gondoljunk csak például az Oszmán birodalomra, milyen fölvirágzást hozott el nekünk, vagy a szovjet megszállás, ami szintén csupa szépet és jót teremtett. Olyan apróságokkal, mint gyermekek elrablása, felnőttek rabszolgasorba taszítása, asszonyok-lányok megerőszakolása, ne foglalkozzunk. Amiről nem beszélünk, az nincs. És hát ez is csak ahhoz kell, hogy végre világbéke legyen. Mert Putyin és Orbán ezt akarják. Hát ne legyen nekik igazuk???

Veszélyesen élni

Ez egy nyári felvétel

Van, aki téli túrára megy, s ha valami balul üt ki, az életébe kerül. Sajnos most ez történt Szlovéniában. Én - bevallom - megsirattam a számomra ismeretlen fiatalembert. Bármelyikünk gyereke lehetett volna. Sokan persze nem így gondolják, azonnal, törvényszerűen beindult az áldozathibáztatás, a minek ment oda, és mi mindenre mehetett volna a mentésére költött pénz. A csúcs az volt, amikor egy magashegyi "szakértő" szerint egy rászoruló családnak vehettünk volna egy házat abból az összegből. (A szlovének pénzén. Ügyes.) Nos, a magyar átlag szintén szereti a kihívásokat és keresi az extrém helyzeteket, úgy mint dagadtra zabálás, dohányzás, piázás, mozgásmentesre lustított élet, a másként gondolkodók dühkitörésig alázása és gyűlölése, drog, napi hat kávé, karácsonyi kajakóma...Aztán, ha beüt a krach, akkor mondhatják a többiek, hogy minek ment oda: a kocsmába, a dohányboltba, a húsos pulthoz, a süteményes tálhoz, a facebookra. Persze én vagyok a legnagyobb hülye, hogy egy ilyen hír alatt egyáltalán beleolvastam a kommentekbe. Ismerve hazánk mentális és morális állapotát, számítani lehetett a sok együttérző szó mellett a szintén számos rosszindulatú, másokat lealázó, a mindent jobban tudó ostoba magabiztosságból sziporkázó baromra. Ezek mindig megjelennek, ezek mindig jobban tudják, ezeknek nincs egy jó szavuk. Hát legyenek ebben a fortyogó gyűlöletben boldogok, ha tudnak. 

A balesetet szenvedő férfi családjának őszinte részvétem!

Csurka és egy prágai kirándulás

Kisfiam talán még óvodás volt, legfeljebb kisiskolás, amikor egyszer barátokkal Prágába utaztunk. Elmentünk a szépen rendbentartott zsidó temető mellett. A kapu zárva volt, de be tudtunk nézni. Akkoriban az volt a politikám, hogy mindenre válaszoltam, amit kérdezett, persze megpróbáltam értelmi szintjének megfelelően elmagyarázni a dolgokat. Hallott már zsidókról, Hitlerről és holokausztról. De ott, a kapu előtt furán rakta össze a dolgokat. "Anya, Hitler annyira szerette a zsidókat, hogy ilyen szépen eltemette őket?" Hááát, lassan Csurka újraértelmezésével kapcsolatban is itt tartunk. Csak ezt nem gyerekekkel akarják megetetni. Vagy annak néznek minket?

Ő kezdte

Nem szeretem Magyar Pétert, valószínúleg nem is szavaznék rá. De joga van kritikát kifejteni, joga van bemutatni a most regnáló rendszer hibáit, joga van véleményt nyilvánítani. Egyelőre. Mert Orbán Viktor kiadta a kilövési engedélyt ellene. S ha a főnök vért akar, akkor vér fog folyni. Természetesen Gyurcsány, az ukránok és Brüsszel hibájából. Mert ők biztatják, hergelik, uszítják a magyarok ellen ezt a...hááááát, ballibsinek azért nem nevezhetik, de internacionalista nemzetrerontó kis agresszív pcsnek igen. És szegény Menczer Tamás, csak fölvette a kesztyűt, hiszen mindenkivel a maga szintjén kell elbánni. Félreértés ne essék, ki nem állom azt a stílust, amit Magyar megenged magának, de ez még mindig csak tündérmese ahhoz képest, ahogy a mostani vezetés viselkedik: karaktergyilkosság, pszichés terror, hazugságok terjesztése, mások hibáztatása a saját bűnök miatt, az ország kiszolgáltatása más diktatúráknak, lopás, pályázatok személyre szabása, projektek túlárazása, a szabadság egyre szorosabb gúzsba kötése - sok van a számlájukon, amelyek közül számomra a magyar társadalom morális zuhanása a legfájóbb. Ő kezdte - nyafog a kormánypárt, mint sunyi gyerek a homokozóban, aki mindig csak visszaüt - hiszen abban reménykedik, hogy senki sem látta, ahogy provokált. A jó fideszes szavazó pont úgy néz félre, mint az elfogult szülő és hisznek a kis hazugnak, máskülönben nevelniük kellene a gyereket, felelősségre vonni és megtanítani a tisztességre. Ez nagyon fárasztó és könnyen lehet, hogy erre őket sem tanította meg senki. Borzalmas, aminek elébe nézünk. A kopók a hátsó udvarban tépik már a láncot és ha elszabadulnak, mindenkit megmarnak, aki az utukban áll. Volt már ilyen és lesz is ilyen még. 

Tetszéskiváltási skála

Kösz, jól vagyok. Az a mell ugyan már megereszkedett és az itt-ott föltöltés is elmaradt, mégis fantasztikusan érzem magam: kiderült, hogy talán mégsem vagyok teljesen értéktelen. Igaz, csak féligmeddig teljesítettem az igazi nőkkel szembeni elvárást, de legalább egy gyereket föl tudok mutatni. Tudni szeretném, hogy ezzel hol szerepelek a tetszéskiváltási skálán. Nem szálltam el, Kokóra gondolni sem merek, én Nagy Ferót szemeltem ki magamnak: öregebb nálam, kognitive sincs már fölszálló ágban, szóval az ő tetszését volna igazán jó elnyernem. Gondolom az alap, hogy nem műttettem át magam mássá, mint akinek születtem, csak ér ez egy pontot azon a - tízes? - skálán. A második jó pont talán heteroszexualitásom jelentheti. Hogy szültem is, ezzel tuti előreléphetek legalább öt mezőt. A tízig egészen biztosan nem juthatok el, hiszen nem mentem férjhez és nem hoztam világra még legalább kettőt. Szerintem a hét is szép teljesítmény, bár annak a fényében, hogy ezzel az eredménnyel gyereket nem fogadhatnék örökbe, lennék akármilyen fiatal, ráadásul jól szituált, nem vagyok teljesen elégedett vele. De drága Feró, még alapíthatunk családot, nem igaz? Majd elénekelgetjük a kandalló melegénél az Üzeneteket (Valamikor ő is lázadó volt, elkezdett egy új világot, elfelejti, honnan indult el...) és nem törődünk azzal, hogy ki kiabál ránk kígyót-békát. Hiszen ma csupa olyan vezeti ezt a jobb sorsra érdemes kis országot, aki rangot kapott, eszet hozzá neeeeeem. Bár te nem lettél vezető, csak amolyan véleményvezérféle, de mégis sokan isszák szavaid. Ha ma lennék fiatal, esküszöm, mindent másképp csinálnék: mint egy nehézbombázó, családalapítással vonzanám magamra a férfiak figyelmét, szülnék és szülnék, főzném a jó vacsorát és kisminkelve várnám haza Őt, anyagi biztonságunk megteremtésének istenét. A gyerekek egyházi iskolába járnának, nem hagynék ki  vasárnapi misét, és a családon belüli erőszakot újabb és újabb gyerekek világrahozatalával kerülném el. És ha már az a mell megereszkedett és a drága emberem keményebb után nézne, hát szemet hunynék. Elvégre ha mindent csak ezért tettem, hogy elnyerjem a tetszését, fiatalabb versenytársaimnak is joguk van ennyihez: családhoz, szép élethez, meseországhoz, fantasztikusan szuverén és keletiesen demokratikus  jövőhöz, azaz mindahhoz, amit milliókat megrészegítő búgó hangján a skála megalkotója, az igazi nagy Ő fest le elénk albizonytalanodásunk estéin. Mert itt, a Kárpát-medence e vadregényes vidékén a jövő mindig nagyon szép lesz, és mióta az eszemet tudom, már csak néhány évet kell kibírnunk addig. Mindig csak néhányat. Tudjátok, mint a dedóban: csak mindig eggyel többet. 

Enen, a nagyon bebiztosító

Sóhajok Hídja

Nincs magyar telefonszámom. Megszűnt, amikor kötelezővé tették  feltöltő kártyás telefonok  évenkénti azonosítását. Viszont  egy hónapig él még egy NN megtakarításos biztosításom, euró alapú, amit az itteni bankszámlámról is fizetni tudtam. (Otthon már bankszámlám sincs.) Miután a biztosítónál átálltak az internetes információközvetítésre velük is megszűnt a kapcsolat, ugyanis német telefonszámmal nem tudtam regisztrálni. Regisztáció nélkül pedig nem tudtam megnyitni a nekem szóló leveleket. Az ő megoldási javaslatuk az volt, hogy mégiscsak legyen egy magyar telefonom, kizárólag azért, hogy a nekem emailen küldött leveleiket elolvashassam. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy magamtól védenek engem a legjobban. A biztosításom novemberben lejár, kaptam is róla egy levelet, amit természetesen nem tudtam megnyitni. Az ügynököm nem válaszolt a megkeresésemre, hogy mégis, hogy a csudában jutok a saját pénzemhez, így fölhívtam a honlapjukon szereplő számot. Szép, hosszú beszélgetés volt. Leginkább csöndben vártam, míg az amúgy kedves hölgy az adatok közt kutakodott. Valami formanyomtatványt kell majd valahonnan letöltenem, azt a ügyfélkapun keresztül valahogyan hitelesítenem és mittudomén mit kell még majd megugranom.  Amikkor megkérdeztem, hogy végül is mennyi pénz üti a markom, azt a választ kaptam, hogy annyi bizonyosan, amennyit befizettem. Hát, ez nagyon jó kis üzlet lenne, ha egy peták haszon sem került volna az elmúlt 15? 20? évben. A valódi összegről azonban nem adhatott tájékoztatást. Megint csak engem védtek meg ezzel, nehogy már egy hecker? meghalljon egy számot és kedvet kapjon a nem tudom mihez. Mindeközben tovább leveleztem az ügyfélszolgálattal, mert mégis csak jó lett volna pontosan látnom a szükséges tennivalókat. A válaszukban az állt, hogy pontosan tíz nap múlva kapok egy védett levelet, amit a szerződésszám és az irányítószámom beírásával nyithatok meg. Hát nem nyílt meg, hibás a kód. És ez egy magát nagyra tartó biztosító. Amely addig rém kedves és fűt-fát igér, amíg az ember eldönti, hogy náluk próbál meg takarékoskodni. Jó, értem én, hogy ez mára egy nagyon elavult takarékoskodási forma, eszembe nem jutna még egyszer velük kezdeni. A kis hölgy megnyugtató válaszából, miszerint annyit biztosan visszakapok, amennyit befizettem, azt a következtetést vontam le, hogy nagy haszonra se számítsak, talán még tisztesre sem. Még jó, hogy nem kenyérre kell. 

Fókáktól mormotákig

Ennyit látszik, ha az ember kocsiból kiugorva, szerpentinen fölfelé rohanva próbál mormotát fényképezni

Láttatok már mormotát? Nekem a nyaralás egyik legnagyobb élménye volt, hogy kettővel is találkoztam az osztrák hegyekben. Úgy kezdődött, hogy a szokásos nyári szünetre kicsit nagyobb kanyarral indultunk Berlinből Magyarországra: Hollandián, Belgiumon, Franciaországon keresztül - némi német visszakacsintással (Duna- forrása) és osztrák hegyi levegővel (Großglockner) megspékelve. Ja, és persze Jersey, ahová csak két napra kompoztunk át, hogy beteljesítsük barátnőm gyerekkori álmát a Durrell alapította állatkerttel. Két és fél hét kalandozás, némi tervvel a fejekben, de sokszor csak spontán kanyarokkal, felejthetetlen élményekkel. Helyesebben: leírhatatlan élményekkel, hiszen voltak olyan francia települések, melyeknek a nevét nem, hogy megjegyezni, de kimondani sem tudtuk. Gyakorlatilag végignevettük az utat saját, illetve sajátos francia kiejtésünk miatt (egyikünk sem tanulta a nyelvet).  Tényleg leírhatatlan és egyben megmutathatatlan az a sok szépség, amit a természet és az ember alkotta környezet tárt elénk. Vadásztunk a világítótornyokra, láttunk várakat, a Loire mentén kastélyokat, (másik kedvencem Leonardo da Vinci dolgozószobája, merthogy azt is megnéztük), földbe vájt lakásokat, többezer éves és többezer menhirt, azaz ember alkotta köveket, olyan helyes kisvárosokat, amikről rögtön romantikus sorozat írására támadt az embernek kedve...És még egy nagy kedvenc (amúgy mindegyik az együtt és külön-külön is) Ronchamp, a Le Corbusier tervezte kápolna, ahol húszévesen jártam már, de annyira klassz, hogy újra láthattam. Elég legyen annyi: több, mint kétezer fényképet lőttem, most ezek hozzák vissza az emlékeket és ezekből mutatok néhányat. A cuki favázas, színes házakat, ajtókat, kapukat, ablakokat külön csokorban tálalom.