Demonstráció a szeretetért

Ma délelőtt a Britzer Gartenbe készültünk fotózni, de eleredt az eső. Délutánra jobb időt ígért az előrejelzés, de szerencsére megnéztük a park oldalát és kiderült, hogy kivételesen egykor zár valami speciális esemény miatt. Így csak egy nagyobb városi sétára szántuk rá magunkat. Mivel a barátnőm még nem látta a Märchenbrunnent (Mesekút), nagyobb kerülővel arra vettük az irányt. Ez a nagy kiterjedésű szökőkút a 20. század elején épült Fridrichshein legnagyobb parkjában és Grimm mesék figuráival díszítették. Találgattuk (úgy 80 százalékos sikerrel), hogy melyik figura melyik meséből való, amikor nagyon hangos umta-umtát hallottunk az utcáról. Villogó rendőrautók, mentők, majd teherautók tűntek fel: hatalmas tömeg vonult. A feliratok az emberi jogok és az állatok jogainak tiszteletben tartását, több toleranciát, szeretet, stb. stb. hirdettek. Csuda figurákat  láttunk, nagyon jókedvűen voltak. Orvosok quadokkal kísérték a tömeget, élelmes emberek pedig bevásárlókocsikat tolva árultak vizet, sört, üdítőt. Rövid időre megállt a környéken az élet, a járókerők ráérősen nézték a demonstrálókat, néhányan táncoltak is kicsit, látszólag senkit sem zavart, hogy nem járt arra a villamos, hogy kerülni, gyalogolni kell. Az egész demonstráció mottója amúgy "a szeretetért" volt és a berlini szociális egyesületek szervezték. Erről újra eszembe jutott, hogy miért is jó Berlinben élni: még mindig egy szabad város, erős civil szférával. És kicsit megfájdult a szívem, hogy otthon, Magyarországon még saját magukért sem állnak ki az emberek, nemhogy ilyen elvont ügyért, mint a szeretet és mások segítése. (A fotókat barátnőm készítette.)

Pedig hogy várhatta

Félmeztelenül futott fel egy nő a cannes-i vörös szőnyegre a nagy bevonuláskor, testén  ukrán zászló, vért imitáló vörös festék és felirat: "Álljatok le a megerőszakolásunkkal"! Az oroszok ukrajnai rémtetteire hívta föl ez a különös akció a figyelmet. Természtesen magyar honpolgáraink ezt sem hagyták szó nélkül. Nálam az a férfi verte ki a biztosítékot, aki így kommentálta a hírt: "Senki sem akart vele erőszakoskodni, pedig hogy várhatta." Amikor az ilyen alpári beszóláshoz fogatlan és fogalmatlan embert társítunk, sokszor bizony nagyot tévedünk. A pasi  - megnéztem a profilját - saját meghatározása szerint ifjúkora óta foglalkozik vallásfilozófiával, eszmetörténettel és társadalomtörténettel, a Kalligram májusi számában jelent meg cikke. Ez az úr (vagy inkább csak férfi) valószínűleg képzett, olvasott, feltehetően ismeri a forráskritika fogalmát is és elvileg sokoldalúan tájékozott. Mégis így gondolkodik egy nőről, aki egy olyan borzalmas jelenségre hívja föl a figyelmet, amitől ma is rengeteg ukrajnai lány, asszony, néni és - mint olvasom - kisfiú, férfi szenved. Nem tudok más mondani, mint azt:  beszélgessen már el a poszt írója a feleségével, a lányával, unokájával, édesanyjával, nővérével, a fiával, a szomszéd gyerekkel, a könyvtáros nénivel, hogy mit gondolnak ők az erőszakról. Mert kétségünk ne legyen affelől, hogy a nemi erőszak csupán és nagyon durván erőszak és semmi szex.