Spanyol tengerparti lakás kerestetik

Volt egy álmom: nyugdíjasként visszaköltözöm az otthonomba, a hazámba, ahol életem nagyobb részét leéltem. Arra gondoltam, akkor már nem tudnak túl sokat elvenni tőlem. Aztán beteg lettem, és elrettent a hazai egészségügy állapota. Az árak is olyan mértékben szabadultak el a rossz gazdaságpolitika és a tűzhöz közel élők megveszekedett lopása miatt, hogy már talán ki sem lehet a nyugdíjból jönni. És naponta történik valami, ami elkeserít, ami az ellen hoz újabb érvet, hogy nem, már nem lehet otthon élni: egyetlen eszement ember hagymázas elképzelései és nemzetveszejtő ambíciói által irányított országban nem lehet ép ésszel kibírni. Ma a Nemzetközi Büntetőbíróságból léptette ki az országot, úgy, hogy erről persze senkivel nem konzultált. Netanjahuval páváskodik, aki ellen elfogatóparancs van, de hát már nem is számít, hiszen kilépünk a hatálya alól. Újságírókat, civileket fenyeget, csak mert a jogszabályoknak megfelelően, pályázatok útján pénzt kaptak egy olyan alapítványtól, amire most hirtelen átkot szórnak és visszamenőleges hatállyal a szuveneritásra hivatkozva fenyegetik őket. Na ja, még mindig van némi ellenzéki hang és ezt nem bírja elviselni. Éveken át elnézi (irányítja?), hogy szétlopják a Nemzeti Bank, illetve a nemzet vagyonát, aztán meredt szemekkel az intézmény függetlenségéről gajdol. A nem NER-hívő kettős állampolgárságúakat kitoloncolással fenyegeti. (Tényleg, mi lesz a vagyonukkal, elkobozzák és odaadják az arra érdemesnek?) Korlátozza a gyülekezési szabadságot. Mindent a gyerekek érdeivel magyaráz, miközban szar az oktatás, bezárnak a szülészetek, nincs elég orvos, ápoló, sokaknak egészséges táplálkozásra sem futja, még mindig nagy a gyerekszegénység. A családi pótlékot nem emelik (nehogy már pénzért szüljenek a romák), de érdekes módon, mégis pénzdíjat tűz ki azoknak a nőknek, akik megszülik a második gyereket is - illetve megszülték valamikor. Igaz, hogy erre - sincs - fedezet, de mit számít, a szavazatok ma ennyibe kerülnek, és évente ennyit kell majd ezután fizetni nekik, ha lesz rá pénz, ha nem. Négy év múlva mit ad majd a szavazatokért? Mert egyre többe kerül, ahogy nézem. Szinte már csak diktátorok és gazemberek társaságában mutatkozik, igaz, más már lassan szóba sem áll vele. Egyre kevesebb a kontroll fölötte, Amerika, Oroszország is a kezére játszik abban, hogy igazi kis fasiszta diktatúrát építsen ki. Szorgalmasan lépked ezen az úton, miközben az ország gazdaságilag és morálisan is egyre mélyebbre süllyed. Hogy hová vezet az út, tudjuk, de még mindig nem akarjuk elhinni, hogy megint megtörténik. Egyszóval: újabban lakásokat nézegetek Spanyolországban, valahol egy kis tengerparti városkában. 

Ébresztő!!!

Lehet nyafogni, aláírást gyűjteni, barátok között meg a közösségi oldalakon puffogni az elfogadott gyülekezés elleni törvény miatt. Semmi értelme. Egyetlen dolog maradt: több százezer embernek kell kimennie a következő Pride-ra, amit természetesen meg kell tartni. Ez a banda csak az erőből ért, Orbán maga is ezt tanulta gyerekkorában: az győz, aki erősebb. Verte az apja, nem tanulhatott mást. Most ő veri a saját polgártársait, azokat először, akik a hatalma útjába feküdnének. Ha már mindenkit kitakarított, aki csak egy fikarcnyit is veszélyeztetheti a teljhatalmát, majd kerít új csoportokat, személyeket, akik ellen gyűlöletet szít. Nincs megállás, az elnyomást fokozni kell. Persze ki van ez találva, mindig csak egy kicsit rosszabb, amihez még lehet alkalmazkodni: én úgysem szerettem ezt a fura felvonulást, na ja, a tanárok nyáron nem dolgoznak, fogják be a szájukat, a libsik amúgy is egy szemét komcsi banda, Brüsszel ráront szegény kis nemzetünkre, Soros meg hülye terveket sző...De aki csak egy kicsit is gondolkodik, tudja, hogy milyen út ez és hová vezet. A csahos kutyák már tépik a láncot a hátsó udvarban, csak idő kérdése, elengedik őket és megmutatják nekik, hogy kit kell széttépniük. Ne várjuk meg. Ébresztő!

Jó tanuló voltál Orbán Viktor

A magyarok szabadságszeretők, vendégszeretők, barátságosak, jól képzettek - hallgattam évtizedeken keresztül. Mint ahogy azt is, éveken át az átkosban, hogy hamarosan konvertibilis lesz a forint és eljön a Kánaán. Aztán, amikor elkezdtek a valódi szabadság után ácsingózók kaparni, hogy a Gorbacsov-féle engedékenységet (és persze a gazdasági ellehetetlenülés okozta meggyengülést) kihasználva megpróbálják átlendíteni az országot keletről nyugatra, mást sem hallottam, minthogy a magyarok nem hülyék, nem lehet hazudni nekik és becsapni őket. Hát, jelentem, de, lehet. Nagyon is. Én egy egyszerű családból származom. Rokonok, volt osztálytársak, ismerősök között ma is nagyon sok a szerény képességű ember. Én csak azért tudtam kitörni közülük, mert apukám egyetlen menekülési lehetősége, a mérhetetlen könyvszeretete átragadt rám és a szenvedélyes olvasás kinyitotta a szemem és elültette bennem a változás igényét. Kínkeserves volt az út, tipikus elsőgenerációs értelmiségi élet. Orbán Viktor - kortársam - is ezt az utat járta végig és nekem nagyon úgy tűnik, hogy a bántalmazott gyermek traumáihoz további megaláztatások is hozzáadódtak, amiket sosem dolgozott föl, ezért lett erőszakos, öntörvényű, kompromisszumképtelen, bosszúszomjas akarnok. Egy meghasonlott, beteg hímsoviniszta, aki az emberekben lakó legrosszabbra  apellál, mert amíg egymást utáljuk, addig ő szabadon garázdálkodhat. Nem csak visszafordította az országot kelet felé, de olyan morális mélységekbe lökte, amit csak szégyenkezve, szorongva és döbbenten lehet nézni. Azt sulykolták valamikor, hogy mi szabadságszeretőek vagyunk: akiben élt ez a vágy, elhagyta az országot, vagy most lesz kénytelen elmenekülni, mert ellehetetlenítik az utolsó kis szabadság-szigeteket is. Hogy vendégszeretőek volnánk? Amennyiben ez azt jelenti, hogy berúgunk a haverokkal, irredenta dalokat gajdolunk és lekutyapicsázzuk, akit magunknál szerencsésebbnek és szorgalmasabbnak gondolunk, akkor igen. De ha Mária most menekülne Isten fiával a méhében, ugyanúgy nem kapna szállást. Már csak azért sem, mert azok a civilek, akik még próbálnának neki segíteni, éppen most kapták meg a hazaáruló bélyeget és készülhetnek a csomagolásra: csak mert egy jogszerűen működő alapítványhoz pályázva pénzt nyertek a működésükre. Arra a tevékenységre, amit az állam helyett végeznek el, amire az állam nem hajlandó költeni, mert pont nem éreklik az olyan semmiségek, mint a veszélyeztetett családok, háborús menekültek, otthontalanok. Nem, az állam felkent vezetőinek egy új, saját barátaikból és rokonaikból álló arisztokráciát kell fölépítenie, egy milliárdos csürhét, amihez minden mozdíthatót és ellophatót el kell zabrálni. Hagymázas ideológiájuk alá gyűrik az oktatást, mert a száz új gyárba kell a töltelék. Persze maguknak azért fönntartanak elit iskolákat és ők ki tudják fizetni gyermekeik külföldi taníttatását. (Milyen érdekes, hogy mégsem Moszkvába küldik őket.) Le kell fizetni az egyházakat, hogy az ő érdekükben prédikáljanak papjaik. Csak oda folyósítanak pénzt, ahol hajlandóság mutatkozik zavaros és hazug eszméik propagálására. Ugye Nagy Feró, Győzike, Tóth Gabi...? Sorolhatnám vég nélkül a levitézletteket, fogatlan oroszlánokat, mérhetetlen butákat és végtelenül tehetségteleneket. Óh, ez sem új, láttam ilyet az átkosban is eleget. Viktor te is láttál, onnan van az ötlet. Megyünk vissza az évtizedekben, de lassan eljön az a kor, amit már én is csak könyvekből ismerek, amiről a szüleim sem beszéltek, olyan mélyen bennük maradt a félelem, az elnyomottság és a kiszolgáltatottság érzése. Látom, hogy egyre többen szorongnak, félnek újra, nem mernek kritikát gyakorolni, meghunyászkodnak, és újra életre kapott az otthoni, suttogó politizálás. Van olyan ismerősöm, aki négyszemközt elmondta, hogy minden szavammal egyetért, de nem meri lájkolni, mert állami cégnél dolgozik. Megértem, rúgtak már ki ezért embereket és a java csak most jön. Megértem, de nem tudom elfogadni. Ebbe nem lehet beletörődni. Orbán tanult a múltból, de az ott szerzett tapasztalatait nem arra használja, hogy soha többé ne épüljön diktatúra, hanem pont ellenkezőleg: a saját kis sötét, elnyomó világát építi föl, amelyben - szegény Anyukám szerint - már ő  a király, és ha kiejt valamit a száján az apparátus vadul megpróbálja megvalósítani: kerül, amibe kerül. Majd legfeljebb megint sokkal kevesebbet emelnek a nyugdíjakon, mint amennyit kéne, az egészségügy támogatása pedig nem fontos, hiszen kiépült a magánszektor. Aki életben akar maradni, az fizessen. Természetesen nekik.  A többinek meg ott a szegénykórház. Ilyen is volt már. Orbán jó tanuló, nem csak a mi történelmünk sötét lovait éleszti újjá, odafigyelt Putyinra is: most jön az a rész, amit Putyin tizenöt éve vert  végig Oroszországon: a civil szféra sárba döngölése, a tőlük független sajtó betiltása. Maradjanak csak kiszolgáltatottak, propagandával megmérgezettek a  magyarok, azokból lesz a jó alattvaló. Még nem estek ki emberek az ablakból, de ne legyenek illúzióink, ha a helyzet úgy hozza, az is meglesz. És hogy viszonyulnak mindehhez a szabadság- és vendégszerető, okos, jólképzett magyarok? Mindig van úgy kétmillió, aki ha kell, Szálasinak tapsol, ha kell Rákosinak, ha kell, Orbánnak. És amennyiben Orbán újra csőbehúzza a lakosságot és nyer (és miért ne nyerne, amikor most vette meg kilóra a fél országot, kerül, amibe kerül, majd elinflálják az adományokat), akkor boldogan tapsikolnak, hogy nyertek. Csak azt mondaná meg végre valaki, hogy mit, az Isten szerelmére mit nyertek.

Felhívás a NESZUHAKÖ megalapítására

Most, hogy a világ tényleges idióták kezére jutott, akik úgy gondolkodnak rólunk és a bolygónkról, mint kizsigerelendő és minden módon kihasználandó jószágról, most, hogy egy nemzetét és területét védő országot magára hagyni szándékoznak, sőt, az agresszort kezdik isteníteni, most, hogy ezeknek a nézeteknek egyik felkent apostola, nevezett Orbán Viktor a maradék még viszonylag kritikus sajtó és a civil szféra beszántására készül, ideje megalapítani a Hazafias Népfrontot. Tudom, ez nagyon rosszul hangzik, nem is ez lesz a neve. De mindenképpen kell egy szervezet, ami az egypártrendszerben támogatólag megszavaz, támogat, amit meg lehet kérdezni, hogy ugye, hogy ugye...szóval, ami - mi öregek még emlékszünk rá, bár én sosem értettem, mi volt ez - egykor a Hazafias Népfront volt, ne habozzunk, alakítsuk meg Nemzeti Szuverén Hazavédelmi Közösség (NESZUHAKÖ) néven. Ez lesz a bokréta a NER bohócsipkáján. 
Feladatok: 
1. Biztosítani a választásokon a minimum 90 százalékos részvételt, illetve választókerületenként legalább még egy választható személy kijelölését. Ajánlattevő: NER

2. Ki tud többet Oroszországról? verseny szervezése a középiskolákban. (Az első három helyezett csapat ajándék nyaraláson vehet részt Szocsiban)

3. Ünnepségek szervezése az ideiglenesen nálunk tartózkodó orosz bűnözők, oligarchák és barátai részére.

4. Cserediák program kidolgozása és megszervezése az általános iskola felső tagozatában illetve a középiskolákban a baráti Szerbia, Szlovákia, Azerbajdzsán, Fehéroroszország és Oroszország részvételével (A baráti országok listája évente felülvizsgálandó, lsd. Lengyelország)

5. Ajánlattétel az orosz, mint második kötelező idegen nyelv bevezetésére a középiskolákban.

6. Orosztanárok képzése.

7. Az állami ünnepségekre minden vármegyéből delegációk küldése. 

8. A NER sajtótól független saját újság (internetes felülettel), vlog és youtube csatorna alapítása és múködtetése, szoros együttműködésben az állami hírszolgáltatóval. 

Akinek egyéb ütlete van, ne fogja vissza magát, itt az idő, lássunk munkához!

Éljen  NESZUHAKÖ!

A kör bezárult

Áldott, ugyanakkor áldatlan ifjúkoromban, még a rezsimváltás előtt (nyolcvanas évek), az embert már nem biztos, hogy kirúgták a véleményéért, bár volt rá némi esély. Én például egy ifjú pedagógusok járási összeröffenésén (fogalmam sincs, hogyan hívták ezeket a megjelenéseket), ahová szintén fiatal és szemtelen kollégáim küldtek el, hirtelen felindulásból jól kitálaltam. Nem, nem voltam én sem földalatti ellenzéki, sem nagyon bátor, csak elegem volt már a rendszer sumákolásából és felszínre tört belőlem a kritika. A következménye mindössze annyi volt, hogy engem küldtek továbba megyei hasonló találkozóra. Ahol tetemre hívtam a fiatal pedagógusok problémáinak sorolása alatt elslisszanni szándékozó nagy embert (gondolom, valami párttitkár vagy ilyesmi lehetett), hogy mi a fenének tartunk ilyen beszélgetéseket, ha nem kíváncsi rá a döntéshozó. Ezután sem rúgtak ki, pedig még a többpártrendszert követelő ívet is aláírtam ugyanakkor. Most ennél kevesebbért röpülnek a kritikát gyakorlók, sőt, még azok is, akiknek más a véleményük, mint a piramis tetején a valóságlátását már rég elveszített önkényúr elvtársnak. Pedig vele egyetérteni nem csupán szégyen, de országvesztés is, annyira veszélyes már a közre személyes ambícióból elkövetett ámokfutása. A családunk templomjáró volt, hittanra is jártunk, mégsem bántott érte senki. Ma megmondják, melyik egyház a kóser és melyik nem, ők akarnak még ebben is helyettünk dönteni. Most akkor mire is volt az úgynevezett "rendszerváltás", ha visszalavíroztuk magunkat ugyanoda, sőt, néhány évtizeddel még messzebb, mint ahonnan indultunk? Egykori iskolaigazgatómmal találkoztam néhány éve. Nyugdíjba készült és szomorúan jegyezte meg: nem hittem, hogy úgy végzem, ahogy kezdtem, jelentést kell írnom valami elvtársnak. Ma a társadalom csekély százaléka úgy él, mint a világ leggazdagabbjai - bár múzeumot nem alapítanak, kilátástalan országok felemelésén nem munkálkodnak, annyit adnak a köznek vissza, amennyit éppen csak muszáj. A jachtok árnyékában pedig a tehetséges és visszavonhatatlanul fiatal Tompos Kátyának nem jutott állami segítség, hogy egy külföldi kezeléssel még egy esélyt kapjon - és hányan halnak meg, mert elfogy a család pénze, a hatalmasok meg széttárják a karjukat, hogy hát sajnos szankciós infláció, meg hasonló bárgyúságok és gyorsan zsebre vágnak közben néhány milliárdot. Én ismertem a régi rendszerben magasrangú pártfunkcit, tényleg az első vonalból, a gyerekei pont ugyanolyan farmer-Alföldi papucs - kombóban járták ki a gimit, mint én, a csóró. Nem, ők sem nyaraltak a tengerparton, és a lakásuk sem volt palota. A hatvanas-hetvenes években vonattal mentünk üzemi meg szakszervezeti üdülőbe nyaralni a Balatonra (két hétre), ma már az is  lutri, hogy jár-e a vonat. Üdülők? Hol vannak már. Mégsem sírom visssza azokat az időket, mert nincsen jó diktatúra, bárhogy is tapsikolnak ma megannyian, hogy végre ők vannak soron. Miért? Eddig ki állt elébük? Csak nem a saját tehetségtelenségük? A diktatúra, az diktatúra, és ha valaki azzal jön, hogy nem, dehogy, hiszen nincsenek fekete autók, akkor sajnos csak annyit tudok válaszolni: a fogyasztói társadalomban nem kell fekete autókat üzemeltetni, elég, ha elveszik az ember egzisztenciáját és vagy lelép az országból, vagy fölakasztja magát, nincs vele gond. Mindig van kétmillió aki tapsol: tapsoltak Horthynak, Szálasinak, Rákosinak, Kádárnak, most meg Orbánnak. Őszintén gratulálok hozzá.

Nem-e lopott

Ma szintet lépett a kormányzati erőszak. A Telex újságírója elleni kirekesztő és fenyegető  fellépés pont azt igazolja, amitől sokan már eddig is tartottak: ezek nem állnak meg, egyre inkább haladnak az orwelli úton. Már számtalanszor említettem, hogy 2010-ben, amikor a Fidesz választást nyert, elővettem újra az Állatfarmot. Annál szemléletesebben nem lehet leírni, hová juthat egy társadalom, ha rossz kezekben van a vezetés. Minden megvalósult, amit leírt: már kártyáznak a disznók és az emberek. A közösségi vagyon elzabrálva, Magyar Péter fölbukkanása a második generációs Fideszesek elégedetlensége, hatalom utáni vágyakozása. Orbán nem enged, még bírja, de egyre több hülyeséget csinál, már az értelmesebb sajátjai körében is kínos és vállalhatatlan. Lesz majd Fidesz 2.0, kicsit modernebb, kicsit európaibb, de a keretek maradnak. De addig még be kell szántani a maradék sajtót, jó ennek az országnak a brüsszelező, libsiző, gyűlöletkeltő, tényeket elhallgató vagy visszájára fordító propaganda is. Az, hogy ma, a Telex fölbukkanására hirtelen zártkörű lett egy eredetileg sajtónyilvános választási program (eldugtál előlük Szijjártót, nehogy valódi kérdésre kelljen válaszolnia), hogy rendőrök vegzáltak egy munkáját végző újságírót, hogy egy igen nagyon képességes (talán TEK-es?) fickó a kamerájukat ellenőriztette, hogy nem-e (!!!!) lopott, nos, ez több mint pofátlan, félelmetes, elkeserítő: ez felháborító, aljas, elfogadhatatlan. Újabb lépés egy valódi diktatúra felé. Azt már úgyis mindenki elfelejtette, hogy ők sosem vetemednének arra, hogy elhallgattassák a másképp gondolkodókat. Pedig de, ma éppen arra vetemedtek. 

Üzenet egykori iskolatársnőmnek

Figyellek egy ideje és szomorúan látom, hogy mindig nagyon dühös vagy. Nem értem. Tizenhárom éve ti vagytok hatalmon (persze ez így nem igaz, de veletek ezt hitetik el). Az történik, amire négyévente a voksodat adod. (Legalábbis veletek ezt hitetik el.) Mégis azonnal ugrassz, ha valaki kritikát merészel kifejteni, ha valaki valamivel nem ért egyet, ha valaki negatív jelzővel illeti az embereteket. Hát nem mindegy ez neked? Hadd szidják, úgysem érnek el vele semmit. Akkora hatalom és olyan vagyon koncentrálódott egyetlen centrumban, ami ellen már nincs szó, nincs tett, nincs akarat. Ahogy most kinéz, ti maradtok az ország élén a világ végéig. Mégsem bírsz elviselni még egy icipici ellenkezést sem. Mit akartok még magatok alá gyűrni? Az agyunkat? Az összes még szabad gondolatunkat? Azt a csenevész reményt, hogy az unokáinknak talán mégis jobb lehet? Miért fáj neked, hogy még mindig nem minden és mindenki egyforma, hogy még mindig nem lép mindenki egyszerre?  Miért érzed személyes kötelességednek megvédeni a védhetetlent, hátadra vennni a vállalhatatlant és persze az agyagba döngölni minden mást, ami nem fér bele az egyre szűkebbre szabott teretekbe. Miért baj az, hogy én az eget kémlelem és fölülről nézem a világot? Miért fáj nektek, hogy én nem elégszem meg a központosított propagandával és megpróbálom a társadalom sokszínűségét szem előtt tartani? Miért nem normális, ha elvárom, hogy azok is élettérhez jussanak, akik nem álltak be a népnemzeti operettkultúra bérhírnökei közé? Miért nem alapvetés, hogy minden adófizető azonos jogokkal rendelkezzen? Nincs jó diktatúra, csak aljas és a levegőt mások elől elszívó, a rombolásban és szerzésben soha meg nem pihenő, egyre terebélyesedő és a valóságot már el- és fel nem ismerő akarnokság létezik. Együtt voltunk gyerekek, együtt jártunk iskolába, együtt éltük át, hogy nem jó az, ami van. Most még rosszabb, neked ez mégis megfelel. Rendben, a te döntésed. De ne gyűlölj mindenkit, aki ezt másként látja, másként gondolja, mint te! Ha én elfogadom a te elhivatottságod, hűséged, fogadd el te is a másik világlátását. Annál inkább, mivel ez a ti világotokat nem rengeti meg. Bárcsak megrengetné! 

Hazafias Népfront

Elvégre benne volt a nevében a haza és a nép - ennyi elég is volt annak idején. Én még emlékszem a rendszerváltozás előtti időszakra. Ez a sosem értettem mi a fene ez képződmény indította a jelöltet a választásokon, meg...nem tudom mire volt még, talán szervezte a november 7-i és április 4-i ünnepségeket - igen, a párttal és néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke. BÉKE!!! Nem volt teljesen a párt, a Párt, az MSZMP, de majdnem. Nagyjából azonos ereje lehetett a szakszervezetekkel. Mindent megtestesített, amit fel kellett mutatni ahhoz, hogy bizonyítsák: a Magyar Népköztársaság egy minden kellékkel rendelkező demokrácia. Emlékszem, amikor betöltöttem a 18-at és először kaptam meghívót a szavazásra, nem is akartam elmenni. Mert hát tényleg minek, úgyis az nyer, akit kijelöltek. Anyukám azonban olyan pánikba esett (szerintem azt hitte, hogy rendőrrel vitetnek majd el), hogy a végén a lelki békéje érdekében csak elmentem. Tök fölöslegesen. Ezt akkor is tudtam és lassan megint elővehetem ezt a tudást. A közmeghallgatások, egyeztetések nagyjából azon a szinten  vannak, mint akkkortájt. Vannak  hasonló szervezetek, mint a Hazafias Népfront volt, csak most minden nemzeti. A szakszervezetek ereje is hajaz az akkorira. Megtettünk egy kört, a kígyó a farkába harap és nézünk bután ki a fejünkből: mi a franc van? Lassan újra egypárt, szatelitszervezettel, bábjáték-demokráciával, csak a mostaniaknak sokkal több pénzük van, illetve ez így nem is igaz: a mostaniak kőgazdagok, kiskirályok, új hatalmasok. És ugyanúgy megvan az a réteg, amelyik tapsol - mert mindig voltak, vannak és lesznek tapsolók, akikre mindig, minden fél vagy egész diktatúra biztosan számíthat. 

Középen rekedtem

Menjetek inkább Brüsszelbe tüntetni, hogy adják oda a pénzünket - kommentelte egy idős hölgy a cikket, ami a pedagógusok szerveződő tüntetéséről szól. Persze rögtön megkapta a Fidesz birkától, a vén nyuggerig mindazt, amit ilyenkor a - szintén nem toleráns - másik oldal adni szokott. Én pedig már megint középen rekedtem. Természetesen nem tudom osztani a hölgy álláspontját, de rémesen irritálnak az agymosott fideszesekkel operáló reagálások is. Mert miért is érzi magát valaki különbnek, amikor szintén csak agyonrágott panelekkel kommunikál? 

A hölgy, már csak feltételezett koránál fogva is, valószínűleg a Horthy rendszerben született. Édesapámtól tudom, hogy a kis faluban, ahol kizárólag szlovák nemzetiségiek laktak (tótok), csak az óvónő és a tanító volt magyar, ők viszont egy szót sem tudtak szlovákul. Apám úgy hozta a belé sulykolt kötelességet még nyolcvan év múlva, mint a sicc: "Amilyen országban élsz, olyan nyelven kell beszélni." És ehhez egész életében tartotta is magát. Az első megrendszabályozás már kisgyerekkorban megvolt. A háború borzalmaira most ki sem térek, ki tudja, szegény néni is min ment keresztül: félelem, nélkülözés, családi tragédiák. Aztán jött a hírhedt Rákosi korszak. Ott sem volt tanácsos ellenszegülni. Ezt például édesanyámon látom a mai napig, akit már csak a gondolatától is kiveri a víz, ha arról hall, hogy én egy nálam magasabb beosztású emberrel vitatkozom. Egy ideje már nem is mesélek neki ilyesmiről, hadd legyen meg a békéje. Aki diktatúrában nőtt föl, aki abban szocializálódott, hogy nincs apelláta, elfogadja, mindennek úgy kell lennie, ahogy fölülről diktálják. A szembe fordulás súlyos következményekkel jár. Ezt fiatal korunkban még mi magunk is átéltük, bár állítom, hogy a Kádár korszak végén már nem fenyegettek minket semmivel. Az már a fellazult slendriánság időszaka volt, lázadoztunk is rendesen. Nem hősiességből, csupán a kamaszok, fiatalok természetéből adódóan. De egészen biztosan hordozzuk még magunkban a szüleink óvatoskodását, helyenként rettegését, azt az igényt, hogy ne tűnjünk ki a szürke tömegből, ne emeljük föl a fejünket, legyünk csak olyanok, mint a többiek. Lehetőleg semmilyenek. Aztán jött ez a mostani, az Orbán korszak, ahol a - szintén a Kádár korszakban szocializálódott - vezetők kisagyában elhatalmasodott az az irányítási módszer, amit gyerekként láttak és tapasztaltak: fönt eldöntik a dolgokat, lent meg idomuljanak hozzá, ahogy tudnak. Igazat mondani nem kell, elég az üvöltő propaganda. Nem számít, mit akar a társadalom, ők, ott fenn jobban tudják, mi a jó nekik, ott lent. Hát csak visszajutottunk a kiindulóponthoz. 

Szegény idős hölgy, szépen átgázolt rajta a történelem, nem szokott hozzá, hogy errefelé bárki lázadhat az ország, a falu, a kerület, az iskola, a gyár... vezetése ellen. Jó lenne megérteni, hogy honnan jönnek ezek a zsigeri félelmek, ellenérzések, amelyek egyre nagyobb árkot ásnak a társadalom különböző csoportjai között. Hát persze, hogy nem vagyunk szolidárisak, hiszen örülünk, hogy minket békén hagynak (most még..., aztán persze sorra kerülünk mi is). Sőt, kifejezetten frusztrál, ha valaki ricsajt csap, megszegi a rendet (már amit mi valamikor megtanultunk), ha felborítja az évszázados (akár évezredes) status quo-t. Jó lenne, ha a számítógép billentyűzetének nyomkodása előtt néha végiggondolnánk, vajon mi húzódhat egy-egy vélemény hátterében és esetleg a zsigeri és sajnos alpári ellenkezés helyett megértéssel fordulnánk, bármilyen nehéz is, egymás felé. Nekem sem megy mindig. De legalább törekszem rá. 

Üzenem Demszkynek, készüljön

Valamikor a kilencvenes évek elején volt egy rendezvény, ahol talán Lengyel László jósolta azt, hogy a magyar sajtó sosem lesz szabad. Mert a politikai elnyomásnak ugyan vége, de helyette gazdasági érdekek gyűrik maguk alá a sajtót. Ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy huszonöt év kell csupán ahhoz, hogy egy végtelenül arrogáns hatalom újra véleménydiktatúrára törjön és ellenvéleményt nem tűrve, bármin és bárkin keresztülgázolva egy hagymázas ideológiát szajkózva bedarálja az országot, biztosan nem hiszem el. A tudás hatalom, ez nem kérdés. Akié az információpiac, azé a hatalom.Senkinek ne legyenek kétségei: aminek tanúi vagyunk, az a teljes hatalom megszerzése érdekében, gazdasági intézkedésnek álcázott politikai döntések nyomán a magyar információpiac zsebrevágása. Lassan már tényleg nincs mit olvasni, nincs honnan tájékozódni.
Nem hiszem, hogy Magyarországon rövid időn belül bármi is megváltozik. Két lehetőség maradt: valaki vagy megvásárolható vagy eltiporható. Megszűnt az együttműködés. Két, a másik felet alapjaiban nem értő tábor áll egymással szemben. Az árok egyre mélyebb és szélesebb közöttük, már csak üvölteni tudnak egymással. Aki tehette elhagyta az országot, aki maradt, annak az életét megmérgezi az értetlen gyűlölködés. A szabadság utáni vágy és a tenniakarás újra  apró kis szigetekbe húzódik vissza. Demszky, lassan készítheted a stencilgépet! Valahol megint el kell kezdeni!