A tapasztalat és a kor

Az idős emberek élettapasztalata egy zárt rendszerben tényleg pótolhatatlan volt. Mindent tudtak, ami a túléléshez kellett, az utódaik pedig tanultak tőlük. Egy faluban például, ahol mindenki évszázadok óta ugyanazzal foglalkozott, biztosan voltak releváns ismereteik az állattartásról, földművelésről, szövésről, fonásról, cipőkészítésről. De aztán nagyobb sebességre kapcsolat a fejlődés, és az új elsajátításának képessége lett fontos. Már nem élünk meg abból az ismerethalmazból, amit fiatalon elsajátítottunk, annyira gyors a változás, szinte ijesztő sebességgel jönnek az újabb és újabb technológiák, ismeretek. Még ha valaki lépést is próbál tartani ezzel, akkor sem értheti meg teljesen az utána jövő generációt, unokáit meg szinte biztosan nem. 

Orbán Viktor azt üzente a fiataloknak, hogy bocsi, de a tapasztalatot a kor adja meg. De milyen tapasztalatot? - kérdezem én, Orbán kortársa. Mert a digitális világban születettek egészen biztosan teljesen más életet igényelnek és élnek, mint elődeik. A határok közé szorított, MSZMP által leuralt, szovjet megszállással megtámogatott ósdi keretek között felnövekedetettek mit tudnak mondani a szabadnak született és minden idegszálukkal szabadságra vágyó fiataloknak? Mi az ő ma is érvényes tapasztalatuk? Hogy az erős előtt hajolj meg, alkuldj meg, a gyengét meg rugdosd csak nyugodtan? A nyugat rossz, de mégis a nyugatot akarjuk utolérni? Hogy nem számít a morál, csak az, amit a többieknek bemesélsz? Nem az a baj, ha korrupt és hazug vagy, hanem az, ha erről valaki hírt ad? Mert sajnos én ezeket a tapasztalatokat látom egyre erősebben a felszínre bukkanni Orbán elnyomott tudatából és csöppet sem csodálkozom, hogy ebből a műmagyaros ihajcsuhaj árvalányhajas zagyvalékból, amit kultúraként akarnak a világpolgárságra vágyó fiatalokra ráerőltetni, nem kérnek. Illetve azt is értem, miért azok tartanak ki Orbán mellett - és nem érdekből, mert ugye az egy másik történet, hanem hittel - akik még mindezek után is mellé húzzák az ikszet. 

Frissen öregedőnek tartom magam: használom a modern technológiát, külföldön - is - élek, úgy járkálok ezer kilométeres utakon, mint egy fiatal. Olvasok, írok, dolgozom, figyelem és azt hiszem értem is a világot. Mégsem venném a bátorságot a fiatal fiammal vitatkozni millió és egy témában: egyszerűen tudomásul veszem, hogy azt ő tudja jobban. És ez rendben is van. Egészen biztosan nem akarom meghatározni, hogyan éljen, mit gondoljon, merre tartson, mert neki ehhez sokkal több megfelelő és releváns ismerete van, mint nekem. Orbán Viktornak is csak azt tudom ajánlani, hogy hagyja a fiatalokat és menjen nyugdíjba. Az unokái minden bizonnyal szívesen hallgatják majd a történeteit a gyerekkoráról, amikor még nem volt telefon, alig néhány embernek volt autója, a falusi utcákon focizni lehetett és az alsósoknak naponta csak négy tanóra volt az iskolában - igaz, szombaton is. Az unokáknak ez már történelem és nem a mai világ irányítására feljogosító tapasztalat. 

Te vagy a hibás

Képzeld el, hogy mész hazafelé délután, a válladon a táskád minden értékeddel, iratoddal - laptop, telefon, bankkártyák, ékszerek, személyes okmányok, pótolhatatlan családi fényképek az ősökről, gyerekeidről, jelszavak védett oldalaidhoz -, és hirtelen neked támad a szomszéd. A táskádat akarja, a mindenedet. Nem adod, védekezel. A szomszéd erősebb nálad, brutálisan ütlegel, egyre nagyobb fájdalmaid vannak, de szorítod, véded, ami a tiéd, ami az életed, és ami egyébként jogszerűen elvehetetlen lenne tőled. Körülöttetek egyre nagyobb a tömeg, van, aki sajnálkozva videóz, de van, aki egyre hangosabban üvölt: Ne védekezz! Add oda! Kibírhatatlan már ez a zajos csetepaté, mit mórikálod itt magad, nem látod, hogy a másik sokkal erősebb? Te szemét, miattad nem tudott átmenni a tejszállító autó, most hogy öntök tejet a kávémban, te mocsok! És üvölt, és hergel és egyértelműen a támadó pártját fogja, mert...erre nincsenek igazán érvei, valójában azért, mert fél tőle és úgy gondolja, ha a kedvében jár, akkor biztosan nyerhet ezzel valamit. Te kétségbeesetten védekezel, hallod az ellenséges ordítást, egyre többen kiabálnak, hogy add már föl, az a táska - a mindened, az életed - nem ér annyit, hogy nekik, a körülötted állóknak ennyire kellemetlen legyen ezt elviselni. Már hallod, hogy hangosbemondókon keresztül üvöltik: miattad nincs tej, kenyér, mert elzárod az utat a szállító autók elől. Te vagy a hibás, te vagy a felelős, te vagy agresszív, te, te, te... Már nem is látod, hogy hová ütsz, csak hadonászol, mikor egyszer csak eltalálod azt is, aki ellened hergel. És ő bizonyítékot nyer morálisan elfogadhatatlan, embertelen, mocskos viselkedésére. 

Családbarát?

Repülővel jöttem vissza a nyári szünet után Berlinbe. A kocsit majd két hét múlva hozza a fiam utánam. A reptéri folyosókon óriási plakátokon hirdetik, hogy a magyar kormány családbarát. Gondolom (tudom), ez a folyamatos önfényezés rettenetesen sokba kerül, ebből is gazdag lesz valamelyik haver vagy rokon. Feltételezem, hogy jó néhány beteg gyermek külföldi gyógykezelésére futná belőle, azokéra, akik most a társadalom jóérzésű tagjainak támogatását kérik. Az emberek rendre adnak adózott jövedelmükből. Az adóból meg ugye plakátok lesznek, hirdetni, hogy a kormány milyen nagyon családbarát. Ezekből a kidobott pénzekből jutna az idős, inkontinenciával élni kényszerülő emberek pelenkatámogatására is, amit ma a családnak - szintén az adózott jövedelemből - kell összedobnia, hogy ne éljen szerettük méltatlan körülmények között. Talán arra is fontosabb lenne költeni, hogy legyen elég idősotthon a magukra maradt öregeknek, akiknek a gyermekei nyugdíj mellett is dolgoznak, hogy ne szegényedjenek el teljesen. Sokat elmond egy országról, ahol az idősotthonok gondozási díja magasabb, mint az átlagnyugdíj. Több heti otthon tartózkodás után visszatérni Berlinbe egyrészt trautmatikus, hiszen az ember a szeretteit hagyja hátra, másrészt felüdítő, mert valahogy minden bevásárlás után azt érzi az ember, itt jobban kijövök a pénzenből: na ja, a különadók, az iszonyatosan magas áfa, a forint gyengesége mind növeli az otthoni árakat. Itt is vannak várólisták, kevés a szakember - bár én még mindig szinte azonnal kerítettem magamnak időpontot -, de a befizetett egészségbiztosítás lefedi a legtöbb vizsgálatot és beavatkozást. A glaukóma vizsgálatért ugyan kifizetek évente 20 eurót, de az ultrahang készülék ott van a rendelőben, ha pajzsmirigy ellenőrzése megyek, vérvételre sem kellett eddig még sehonnan elmennem valamilyen másik egységbe, beleértve a háziorvosomat is. Nem, nem gondolom, hogy emberbarátságból szervezik meg jobban az egészségügyet, ez pusztán számítás: gyorsabban gyógyul, hamarabb dolgozik újra. Ugyanilyen alapon motiválnak mindenhol a megelőző vizsgálatokra, hiszen olcsóbbak, mint egy beteg kezelése. A fogászat biztos drága itt is, bár otthon "maszekba" járok a bevált fogorvosomhoz. Nem olcsó. Szóval családbarát. Igen, Magyarországon adnak támogatásokat jellemzően a középosztálynak, annak a rétegnek, amelyik nagy eséllyel boldogulna ezek nélkül is. De ne szülessen beteg gyermeked (tényleg ne), ne betegedj meg, örökölj lakást valahonnan, és ne szeresd a zöldséget meg a gyümölcsőt. A húst se.  Az igazán szegények meg már úgyis hozzászoktak ahhoz, hogy az ellátás szar, a pénzük kevés, így nem lázadoznak, nagyon könnyen le lehet őket fizetni - irdatlanul költséges agymosás után és mellett - a választások előtt. Folytatják, itt szuper lesz minden majd...hát igen, valahogy mindig csak majd. Bár nekik, akik ezt a mocskos rendszert kitalálták és üzemeltetik, már régen szuper. Naná, hogy nem akarják föladni. Nem is fogják. Itt marad ez, vagy valamilyen hasonló a nyakunkon örökre. 

Orosz gáz jó - hmhm rakétatámadás: legyen béke

Hölgyeim és Uraim, kedves magyar és orosz Barátaim!

Évezredek óta tudja az emberiség, hogy a béke jó, a háború rossz. A magyar nemzeti kormány - egyedüliként az Európai Unióban - békepárti, míg Brüsszel és hű szolgái háborút akarnak. A mostani - hm - sajnálatos incidens Munkácson is azt bizonyítja, hogy a békének nincs alternatívája, egyedül a háborúpárti Brüsszel és csicskásai akarnak továbbra is háborút. Ha béke van, minden van - kivéve normális ügymenet a magyar parlamentben, mert mindig találunk majd valamilyen indokot a veszélyhelyzeti kormányzás meghosszabbítására. 

Hölgyeim és Uraim, magyar és orosz barátaim!

A békepárti magyar kormány mélyen elítéli, hogy feketeseggű Zelenszkij és az ördöggel lapaktált Ukrajna miatt háború zajlik békepárti - kivéve az ellenzék - határaink mellett. Minden áron megvédjük a magyar állampolgárokat, ezért a mostani rakétatámadás miatt berendeltük az ukrán nagykövetet, hogy adjon számot arról, miért nincs még béke Ukrajnában. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mi a béke pártján állunk, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy végre békét kössön Ukrajna. Mi nem vetemednénk arra, hogy ártatlan magyar - kivéve a nem fidesz szavazók - állampolgárok vérét ontassuk, ha egy olyan erős és hatalmas ország támadna meg minket, amelyik persze békepárti és nem támadna meg minket soha, mint ahogy soha meg sem támadott. És nem is fog. Soha. Mert gyenge ahhoz, hogy megtámadjon. Ereje ennek az országnak abban rejlik, hogy a magyar kormány ügyes és példamutató tárgyalásának köszönhetően olcsó gázzal lát el minket, ami annyira olcsó, hogy csak a világpiacon vehetnénk ennél alacsonyabb áron energiahordozót, ami nem gáz, csak hordozza az energiát, de nem nekünk. Mert nekünk itt van az olcsó orosz gáz, ami a mi és barátaink családjainak gazdagodását is magával hozza. 

Tisztel Barátaink, magyarok!

Az orosz gáz jó, az ukrán háború rossz. Utóbbi miatt vannak szankciók, azok miatt drága nálunk minden, s míg Vlagyimir szava számukra szent és kőszikla szilárdságú, addig Volodimir háborúpárti és miatta rossz itt minden. Az oroszok eddig minden szavukat betartották - kivéve, amit nem, de ki nézi azt. Mi megbízunk orosz barátainkban, de a szomszédunkban folyó háború arra megtanított minket, hogy ne bízzunk az ukránokban, hiszen háborút folytatnak, ahelyett, hogy békét kötnének. 

Szolgálati közlemény:

Sulyok, húzasd már ki a sajtóanyagodból, hogy az a bizonyos rakétatámadás orosz volt. Egyrészt kit érdekel, másrészt nem is tartozik senkire, harmadrészt ukrán területeken robbant, tehát tulajdonképpen már ukránnak számított.

Szécsényi horror

Két család ebédelt mellettünk egy szécsényi étteremben. Az egyik babakocsis kisgyermekkel. Míg az ételre vártak, a kicsinek a cumisüvegjének támasztott telefonon nyomtak valami színes, hangos mozgó filmet. Gondolom, még büszkék is voltak magukra, hogy gyerekfilmet nézettek a babával, aki rátapadt a képernyőre. Nyilvánvaló volt, hogy nem először csinálják, gyakorlatilag a telefonnal kötik le az egy-másfél éves kisfiút. Ennyi időt és figyelmet - nagyjából semmit - szántak szemük fényére. A másik család - szülők, nagyszülők és egy négy év körüli kislány - szintén úgy gondolta, hogy addig jó, amíg a legkisebb kussol: ő valami Disney szerű ostobaságot bambult, szintén bömbölő hangerőn. Amikor kihozták neki a -gyros-tálat, a gyerek, mint egy kis állat nyalni kezdte a tetején a szószt, aztán kézzel látott neki az ételnek. A nagypapa közben folyton a saját telefonját bámulta, a gyerekhez nem szólt senki. Ezek a gyerekek egyszer iskolába mennek és a szülők majd felváltva szidják és terrorizálják a tanárokat, amiért nem fejlődik megfelelően a gyerekük. Ó, már láttam hasonlóan ostoba apukát, aki a gimnáziumi történelem tanár fogadóórájára várva kifejtette, hogy a gyereke azért tanul rosszul, mert az óvodában (!) nem adtak az óvónők elég memoritert - ezt a szót használta, sosem felejtem el. Amikor megkérdeztem, hogy mégis, kifejtené, mire gondol, akkor azt sérelmezte, hogy nem kellett több versikét megtanulniuk a gyerekeknek az oviban. Ugyanez az ember szülői értekezleten megkérdezte, hogy mit tesz az iskola a gyerek olvasóvá neveléséért. Körülbelül tizenhat éves fiatalról beszéltünk akkor. Én visszakézből megkérdeztem, hogy ő mit tett ezért, amikor a gyerek még kicsi volt, hány mesét olvasott neki naponta. Na, erre a fontos beosztású banki középvezetőnek persze nem volt ideje. Hát meg is látszott a fián.A helyzet csak romlik, egyre súlyosabb. Én nem is értem, sokan miért vállalnak gyereket, ha szemmel láthatóan nincs helye az életükben. Csak nem pénzért?

Ma kilenc éve

Ma kilenc éve kopogtatott nálam a halál, de nem vitt el, mert én voltam az erősebb. Az orvosom szerint egy csoda, hogy túléltem. Nem volt halálfélelmem, egyetlen dolog miatt estem csak kétségbe: mi lesz a gyerekemmel, aki ugyan papíron felnőtt volt már, de valójában még bőven támogatásra szorult. Megúsztam. Időközben ő tényleg fölnőtt, de azért még nem adom meg magam. Ugyanezen a napon egyik nagy kedvencem, Esterházy Péter alulmaradt. A fiam nem merte megmondani, hogy meghalt, mert kiszolgáltatott állapotomban óvni akart. Olvasni nem tudtam, mert nem láttam szinte semmit. Azt hittem, megvakulok. Ez rosszabb lett volna a halálnál is, de ezt is megúsztam. Kilenc év sok idő. Mennyi szépet láttam, mennyi érdekes történt, milyen jó, hogy megéltem ezeket az éveket. Mondhatnm, hogy ha csak ennyi volt, akkor is megérte. De most már mohó vagyok és sokat akarok: látni, érezni, megélni, örülni...és egy kicsit szomorkodni is. Mert ez is vele jár. Ma Esterházyra gondolok, arra a fiatal íróra, akibe tinédzserként egy kicsit talán szerelmes is voltam. De hát kibe legyen szerelmes egy fiatal könyvmoly, ha nem egy szuper tehetséges fiatal íróba? Amikor kiengedtek a kórházból és már biztos volt, hogy látni fogok, elmentem Gannára, a templomba, ahol a családi kriptájuk van. Én így búcsúztam el tőle, bár elfelejteni soha nem fogom, hiszen szinte az összes munkája megtalálható a könyvespolcaimon. Jó, hogy én túléltem és nagyon nagy veszteség, hogy ő nem. 

Felvilágosítás a berlini iskolákban

Otthon ezért keresztre feszítenének, Berlinben kötelező harmadik és hatodik osztályban a szexuális fölvilágosítás - természetesen életkornak megfelelően. Mindehhez megvannak a megfelelő könyvek, segédanyagok. Én idén két hatodikban tanítok NaWi-t, azaz integrált természettudományokat. Az utóbbi órákon foglalkoztunk a szexualitás különböző kérdéseivel. Persze, hogy volt kis zavar, kuncogás, piros arc is, de a gyerekek valójában már nagyon várták a témát, ahogy  a szülők is. Amikor tanárként kezdtem itt dolgozni, először harmadikban tanítottam környezetismeretet. Az első szülőin az első kérdés a felvilágosítás volt és nagyon örültek a szülők, hogy benne van a tervben a téma. Hatodikban tartottunk olyan órákat is, amelyeken a fiúk a férfi szociális munkással, a lányok pedig velem beszélgettek az intim témákról, amikről nem szerettek volna egymás előtt megszólalni. A lányoknak volt mesélni valójuk bőven.  Elszomorító, hogy mennyire ki vannak még mindig szolgáltatva a beszólásoknak, a nyomulásnak, akár a tettlegességnek is. Itt nagyon fontos téma az, hogyan kell és szabad nemet mondani, hogy a testük csak az övék, és senki nem tehet vele az ő engedélyük nélkül semmit. Szóba kerül a szexuális sokféleség is, és - esküszöm - ez nem homoszexuális propaganda, hanem az élet teljesen normális része. Még nem hallottam az iskolai felvilágosítás miatt "megb*zult" gyerekről. Ha nem lett volna otthon a Pride körül ekkora hercehurca, eszembe sem jutott volna erről írni, itt annyira természetes ez. De hát a magyar kormány ebből is csak a saját politikai hasznát szerette volna lefölözni, és hála istennek jól melléfogott. Gondolkodtam, hogy haza megyek "tömeget képezni", de képtelen lettem volna ezt így a tanév vége felé megszervezni, ezért csak innen figyeltem, ahogy a barátaim, idős és fiatal emberek iszonyatosan nagy számban beintettek ennek a romlott hatalomnak. Pogány Judit szavalata alatt  - mi tagadás - elsírtam magam. Jó lenne újra egy normális országban élni - jó lenne, ha legalább majd  hamarosan, nyugdíjasként újra otthon élhetnék. 

Berlint elverte a vihar

Vihar, vihar hátán Berlinbe. Ezen a héten kétszer is akkora szél söpört végig a német fővároson, amit senki sem kívánt magának. Különösen nem, akik éppen úton voltak és elakadtak az áramkimaradások után, illetve az utakra tört fák, faágak akadályozták őket a továbbhaladásban. Tegnap este öt körülre harangoztak be extrém vihart, amitől, annak tudatában, hogy az előzőnek halálos áldozatai is voltak, meglehetősen tartottam. Ugyanis pont akkor fejeződött be a diabetológián a szokásos negyedévi ellenőrzésem és egyáltalán nem lett volna kedvem szelek szárnyán hazarepülni. Én megúsztam, a vihar késett, sokan azonban nem. Ma reggel, munkába menet láttam az elszomorító következményeket: kicsavart fák zuhantak autókra, lezárt utak, letört ágak mindenfelé. Az iskolánk egy hatalamas, parkosított területen fekszik, megdöbbentő volt látni, milyen pusztítást végzett a szél. Kordonok mindenhol, hogy a gyerekek nehogy megsérüljenek. Aztán persze kiderült, hogy gyerek amúgy alig volt ma a suliban: az egyik hatodik osztályomban például senki, mivel reggel a honlapon azt tették közzé, hogy aki teheti, ne jöjjön ma. Nyárra extrém hőséget jósolnak, megjósolható tehát, hogy az ilyen események egyre sürübben fordulnak majd elő. S mival a valamikor vizbőségére büszke város is elindult a kiszáradás útján, a fák is egyre törékenyebbek. Így valós veszéllyé vált az, ami a héten egy szerencsétlen polgárral megesett:  meghalt, mert mozgó autójára zuhant egy széltépte fa. A klímaváltozás nem kímél, odacsap. Egyre gyakrabban és egyre intenzívebb viharral kell számolnunk. És ez csak az egyik következménye annak, hogy nem vesszük figyelembe a természet törvényeit. 

Élethalálharc

Orbánnak mennie kell, ez nem kérdés,. Ez a minimum, de nem elégséges forgatókönyv. Orbán egy felfuvalkodott, ügyes kupecpolitikus, aki bármit, bárkit, bármennyiért ad-vesz, ami hatalomban tartja. Dicsfényre vágyik és a körülötte sertepertélő farokcsóválók elhitették vele, hogy tévedhetetlen, egy utcai harcos, egy vátesz, egy hős, aki nem fél senkitől és semmitől - testőrei gyűrűjében. Egy ideje a fejében él, talán el is zárják a valóságtól. Egy olyan embertömeg termelte ki, amelyik nem szeret, nem akar és/vagy nem tud gondolkodni. Maslow-piramis, legalsó szint. Egy társadalom szégyene, hogy annyian rekedtek itt meg. Az országnak Orbán kellett, amíg megfizethető volt a tej, a kenyér, meg a sör. Már nem az, így sokan elfordultak királyuktól és új vezér után ácsingóznak. Aki természetszerűen megjelent. Ez egy ilyen rendszer, ilyen világ, erre szocializálták az embereket: kiszervezik a politikát, a közügyek megoldását, a gondolkodást, az állampolgár (bár lenne polgár, de hát nem az) pedig voksol négyévente és kész. Az új vezér fiatal, dinamikus, friss és tudja, mit kell mondania. Láttunk már ilyet. Megindult körülötte a nimbuszképzés. És egyre többen, egyre agresszívebben, vakhittel agitálnak mellette. Kialakult körülötte is egy bázis, amelynek tagjai pont ugyanúgy képtelenek a párbeszédre, könyörtelenül fújják a magukét, nem hallgatnak semmilyen intő jelre, kérlelhetetlenül térítenek és kérnek számon mindenkit - a független sajtót is - amiért nem 0-24-ben a feltörekvő vezérrel foglalkoznak. Pont olyan gyűlölködők ők is, mint a másik oldal. Persze védekezhetnek azzal, hogy csak azért, mert Orbánnak most már tényleg mennie kell, különben Magyarországnak vége. Igazuk van. De pont ugyanolyan attitűddel, mint amilyennel már romlásba vitték oly sokszor ezt a kis országot, nem érdemes semmilyen újba belekezdeni. Tudjuk, mi lesz a vége. Aki harsogva röhög a melltartó nélküli nénin, attól hogy várjuk el, hogy megértse a vidék testi-szellemi nyomorát. És ha nem érti, hogy fog változtatni ezen a becsontosodott állapoton. Sehogy. De hát nem is ez a cél. A cél mindössze annyi, hogy azok helyett, mi legyünk hatalmon. Nekünk álljon a zászló és a többieknek legyen kuss. Jó lenne Magyar Péter fejébe látni, hogyan gondolkodik ő valójában. De közben mi, akik sok ezren, tízezren itt állunk középen és megpróbáljuk tisztán látni és érteni a folyamatokat, egyre inkább depresszióba zuhanunk: nem látszik a kilábalás. Persze lehet, hogy a vidéken szerveződő tömegek végre fölfogják: az ő kezükben van a saját sorsuk, és nem engedik meg, hogy egy új polulista vezér elvegye tőlük a döntés jogát. Izgalmas idők, óriási téttel. Jó lenne, ha a politika végre az lenne, ami: közös ügyeink megoldása, nem pedig élethalálharc. 

Bekussoltatási törvény

Ha nincs Partizán, nincs Magyar Péter jelenség. Ha nincs Magyar Péter, nincs probléma. Ilyen egyszerű. A digitális korban, amiről nem tudnak az emberek, az - hiába létezik - valójában nincs. Most azt a helyzetet próbálja meg Orbán Viktor - bár megkésve - előállítani, hogy csak az ő narratívája hallatszódjon, más igazság ne létezzen az övé mellett. A kormány szerint nem az a baj, hogy drága a kenyér, nem jönnek a befektetések, mélyponton a gazdaság, hosszúak a várólisták, szar az oktatás...az a baj, hogy még mindig vannak olyan sajtóorgánumok, amelyek beszélnek erről. Ha az ember egyedül érzi magát a problémáival, akkor ugyan szenved, de csöndben tűr. Ha azt érzékeli, hogy ez a probléma rendszerszerű és nem csak a sógora, a szomszédja, hanem az ország egy jelentős része ilyen nehézségekkel küzd, megfogalmazódik benne a kérdés, hogy ki a hibás ezért. És ha ezt a kérdést valaki nem csak fölteszi helyette, hanem rá is mutat azokra, akik kórházfejlesztés, oktatás-korszerűsítés, a gazdaság  modernizálása helyett inkább buzgón lopnak és számára elképzelhetetlen gazdagságban tobzódnak, akkor előbb-utóbb fölhorgad benne a düh: ebből elég. Ha mindehhez egy impotens ellenzék helyett jön valaki, aki, úgy tűnik megérti a gondjait és talán még orvosolni is tudja, de legalább nem mutat teljes érzéketlenséget és nem csak a maga hasznát keresi, akkor nagy rá az esély, hogy melléáll. De ehhez hírt kell kapjon erről az új lehetőségről. Megtörtént. Orbán Viktor pedig dühös, retteg, hogy veszélyben a homokozója, ahol úgy veszi el mások kislapátját, ahogy neki tetszik, sőt, még jól fejbe is kólintja, ha valaki szót mer emelni ezellen. Évszázadok óta tudjuk, hogy mindig a hírvivő a hibás. Most a hírvivők - nem fideszes sajtó és egyesületek - ellen hirdet a bátor utcai harcos háborút, csatát,  ütközetet, mindegy is mit, csak jó agresszíven hangozzék. Lesz indok, amivel elkussoltatja azokat, akik viszik a hírt. De a szellem már kint van a palackból. Kíváncsi vagyok a visszagyömöszölési kísérletre. Mindenkinek fájdalmas lesz. Mindenkinek.