Az a pondró Einstein

Amikor gimnazista voltam, a hetvenes évek végén-nyolcvanas évek elején, volt egy olyan tantárgy, hogy világnézetünk alapjai. Ez ma kb. filozófia lenne, de persze semmi köze nem volt a bölcs gondolatokhoz. Ott próbálták meg még utoljára (negyedikben tanultuk, akkor az volt az utolsó év érettségi előtt) átmosni az agyunkat és "szocialista" embert nevelni belőlünk. Igaz, ezt sem a tanár, sem mi nem értettük, hogy mit jelent, de minket legalább nem zavart ez a tény, fütyültünk rá. A tanárunk, aki, mint utólag kiderült az iskola párttitkára volt,  mindent megtett, tényleg. Annyi sületlenséget összehordott, hogy a természettudományban kimagaslóan jó fiú csapat kb. öt perc alatt hülyét csinált belőle. Elég gáz volt látni, hogy fogalma sincs arról, amiről beszélt, de beszélt. Én speciel elkértem egy egyetemista ismerősöm egyik témába vágó - szintén mélyszántású - könyvét és abból olvastam föl a témába illő részleteket, ha már, ugye...A tanár üvöltött, hogy azonnal hagyjam abba és üljek le, én meg visszapimaszkodtam, hogy azért előbb végigolvasom. Sosem felejtem el, ahogy hatalmas elméket leszólt, csak mert azok vallásosak voltak. Kodály egy senki volt, ha nem lett volna hívő, sokkal gazdagabb életművet hozhatott volna létre, míg így...De szerinte Einstein is egy pondró volt. Pontosan ezt a kifejezést használta: pondró. Azért sem felejtem el, mert akkoriban filozófia szakra szerettem volna felvételizni és mindenféle előadásokra jártam, ahol azért szerencsére már nem Rákosista szemlélettel meséltek a régi nagyokról. Hogy miért jutott ez most eszembe? Mert mintha ugyanaz zajlana most, csak ellenkező előjellel, és -  gyanítom - ugyanolyan céllal, mint akkoriban. Most éppen az a jó, ami keresztény és a rossz az ellenkezője. Messi története Orbán Viktor szerint tisztán keresztényi (szerintem csak jól focizik, ehhez nemigen kell sem ideológia, sem templomba járás), Németh Szilárd szerint meg fehér és keresztény értékek nyertek VB-t. Szóval a focitudás smafu, az ideológia a lényeg. Drága jó Istenem, innen kérlek arra, hogy mutasd már meg eltévelyedett szolgáidnak, melyek is azok az igazi  keresztény értékek, és hangsúlyozd már ki, hogy energiaválság és tömeges elszegényedés idején magángéppel foci VB-re repülni miniszterelnökként, valamint hatalmas húsok feldolgozásának mutogatása akkor, amikor másoknak a farhát megvásárlása is probléma egészen biztosan nem az. És akkor a ne lopj és ne hazudj parancsokról még nem is beszéltünk. 

Vezércsel

A magyar labdarúgó-válogatott győzelmét látva támadt egy ötletem. Arra gondoltam, ha annyi pénzt fektetnénk be pluszban az oktatásba, mint amennyi a focira ment el az elmúlt évtizedben, mi lehetnénk Európa egyik legműveltebb nemzete. Ám ehhez vezércselre van szükség. Nevezzük ezentúl az iskolákat stadionnak: a gyerekek a játékosok, a tanárok pedig az edzők. Az általános iskola lehetne az első félidő, a középiskola a második, a felsőoktatás pedig a hosszabbítás. Így már bátran lehetne pályázni a pénzekre, és simán át lehetne verni a fociért rajongó politikusokat. Ha a kiskunröcsögei Hámán Kató Általános Iskola, helyesebben Labdarúgó Csapat fejlesztést tervezne, csak ügyesen kellene megcímkézni a szükségleteit: harmincnyolc pad az öltözőbe (az utánpótlás részére), hat digitális tábla (edzésterv, ellenfélelemzés, stb.), kilenc doboz kréta (szintén tervek skiccelésére), valamint költségkeret négy új trénerre, két  pszichológusra, illetve a fűtés korszerűsítésére.  Mindjárt dőlne a lé. Ha már sztrájkolni sem lehet, oldjuk meg okosban. Ennek úgyis nagy hagyománya van Magyarországon. 

A magyar foci, mint művészeti és nemzeti szimbólum

Focikirály

Sportolni jó: fölpezsdíti a testet, frissíti az elmét, endorfint szabadít fel, boldogok, egészségesek leszünk tőle. Abban sincs semmi rossz, ha valaki a focit szereti. Kell benne futni, vannak szabályok, csapatjáték, együttműködésre tanít. A foci szép:  a fű zöld, a labda gömbölyű, a játékosok fiatalok, erősek, formásak. A foci jó: bárki játszhatja, mindössze némi szabdterület, két kapu, egy labda és kétszer x számú játékos kell hozzá.  A foci történelem: mindannyiunk tudatában  máig élesen él a 6:3 jelentősége. Kár, hogy már  nincsenek se grundok, se gyerektömegek, akik a billentyűk nyomogatása helyett a futkározást választanák.
Magyarországon mára a foci nem csupán sport, hanem szimbólummá is vált. Kinek az egyetlen lehetséges jövőkép, kinek a tehetségtelenség, nyaki eret dagasztó erőlködés, hamis pátosz, korrupció és erőszak jelképe. A foci az ország vezetője számára a művészet maga. A foci a népnek egy olyan  játszma, amiben mi vagyunk a labda, amit méltatlanul nagy jövedelemmel kitömött fickók űznek és rúgnak, tőlünk veszik el az adóforintokat és csatornázzák hatalmas, kihasználhatatlan építményekbe, tömik olyan emberek zsebébe,  akik rúgásonként keresnek annyit, mint egy közmunkás havonta, minket akarnak arra nevelni, hogy vegyünk részt ebben  a szerepeket jól leosztó akármiben és váljunk nézővé. Csináljunk úgy, mintha minden rendben lenne azzal, hogy néhány kiválasztott bármilyen teljesítmény nélkül hatalmas összegeket gyűr zsebre, hogy a VIP páholyokban dőlnek el a fontos kérdések és  vegyük szótlanul  tudomásul, hogy a szotyiköpködés az új elit vasárnapi kifejezésmódja. Hát igen, köpnek ők ránk, hiszen mi csak nézők vagyunk. A játék végén a jól megérdemelt sör és virsli után nyugodtan, zárt alakzatban menjünk haza, vigyük magunkkal a zsidózás, migránsozás, sorosozás, cigányozás, buzizás választékos kifejezéseit, majd este kapcsoljuk be a nemzeti híradót, ahol mindezt megerősítve, újra az arcunkba tolják, amit tudnunk kell és szabad: hogy Magyarország Isten kalapján a bokréta, hogy nemzetünket méltatlanul támadják és akarják elsöpörni titokzatos erők és Soros,  hogy mi vagyunk Európa védőbástyája, de a magyar név megint szép lesz,  rúgjuk csak a labdát hűvös sarokba...Ismerős? Nem? Hát igen, a tanulás sosem volt az erősségünk, ezért jutunk mindig ugyanoda vissza.
Egy megrugdosott gyermek rúgja a bőrgolyót teljes erővel, mert nem ismer mást, csak a focit.  Egy szemellenzék  száll be egy olyan játékba, aminek a szabályait menet  közben szabadon változtatják meg a minél nagyobb arányú győzelem érdekében. Mi pedig nézzük és talán néha még örülünk is a látványnak, s ha  ellenvéleményünk van, annak inkább csak otthon adunk hangot. Mert jobb a békesség. A focihoz persze mindenki ért, sokkal jobban mint a politikához, a gazdasághoz, az oktatáshoz, az egészségügyhöz. Ezekben csődtömeg vagyunk. Bárcsak írhatnám azt slusszpoénként, hogy bezzeg a fociban....

Focilázban ég

Rúgni is, nézni is szereti

Kis negyedikes kedvencem minden hétfőn és csütörtökön a harmadik órában jön hozzám. Megbeszéljük a fontos dolgokat, olvasni tanítom és persze játszunk is. Mára is szépen fölkészültem. Ám ő egy nagy halom focikártyával érkezett. Az egész iskola (és gondolom az ország, sőt Európa) focilázban ég. Az aulában szépen kiplakátozva, hogy melyik csapat mikor, hol, kivel játszik, lehet tippelni a győzelmekre, a gólok számára. Ma a másik kedvencem akkorát kiáltott, amikor meghallotta, hogy fogalmam sincs, ki a német csapat igen híres kapusa, hogy azt hittem, infarktust kapok....Nos, megjött a kártyáival, amiket úgy szorított a kis mancsába, mint a világ legnagyobb kincsét. Megszámoltuk - többször is - pont 122 játékosról szerzett fotós adatlapot. Igen hamar beláttam, hogy ma a focin kívül semmi másról nem eshet szó. Nem baj, megértem. Így hát szortíroztuk a kártyákat, nézegettük az adatokat, az országzászlókat, számoltunk jobbról, balról, összeadtunk, kivontunk. Észre se vette, hogy matekozunk és egy picit még olvasott is. Mint kiderült, a kártyák tulajdonképpen matricák, amiket ő egy füzetbe szeretne beragasztani. Adtam neki egy füzetet és neki is állt. Az olasz csapattal kezdte. Gondosan, figyelmesen ragasztott és nagyon büszke volt a teljesítményére. Szép? - kérdezte. Hát persze, hogy csodálatos volt. Imádtam, ahogy ott gubbasztott és igazította egymás mellé a képeket. A többi kártyának adtam egy műanyag tokot, hogy ne szóródjanak szét és ne koszolódjanak. (A szünetben, az udvaron láttam, ahogy a tokban hurcibálja kincsét.) Olyan hamar elszaladt az óra, hogy csak na. Az ajtóból még kedvesen visszaszólt, hogy köszöni a füzetet. Mit mondjak! Rém jó érzés volt.

Focidrukkerek, dekásüvegek és egy miniszterelnök

Egykor ezzel kampányoltak, mára ide jutottak

Tegnap volt szerencsém néhány U-Bahn megállót egy csapat Herta rajongóval utazni. Ordítottak, mint a sakál, dallamosnak gondolt rigmusokat  üvöltöttek torkuk szakadtából. Röpködtek az üres dekásüvegek, nyíltak a teli sörösök. Délután négy óra volt, az emberek munkából mentek hazafelé gyerekekkel, csomagokkal. Mindenki igyekezett kikerülni őket. Az már az én hibám, hogy erről a csöppet sem szimpatikus jelenetről azonnal Magyarország és a híresen focimániás miniszterelnöke jutott eszembe. Arra az emberre gondoltam, aki szotyit köpköd a lelátón, stadiont építtet közpénzen a háza mellé, milliárdokat (jaj, nagyon sokat) költ kedves sportágára, miközben rohadnak a kórházak és szép lassan a múlt századba mállanak vissza az iskolák. Az az ember jutott az eszembe, akinek előbbre valók a sportkocsikon száguldó, az átlagosnál csiliárdokkal többet kereső, hülyehajú, öntelt focisták, mint a fényes értelmű diákolimpikonok és úgy összességében mindenki más. Az az ember ugrott be azonnal (milyen érdekes), aki miatt naponta kérdezik a kollégáim, hogy mi a franc van Magyarországon, mi azt hittük, az egy szabadságszerető, innovatív, értelmes nép. Miért megy akkor ez a szarházi Putyinhoz, miért nem fogadnak be egyetlen migránst sem (ezt egyébként már a gyerekek is kérdezték) és mi történt a sajtószabadsággal, az iskolákkal, és úgy egyáltalán? Ilyenkor - most már csak szarkasztikusan - annyit mondok: én se gondoltam, hogy a saját hazám ide jut, hogy az én generációmban is ilyen mély nyomokat hagyott a mocskos kádárizmus. És hogy elvegyem az élét, viccelődni szoktam: akiben volt kurázsi, már eljött onnan, csak azok maradtak, akik valami miatt nem tudtak lelépni, de ők is tervezik, illetve még kétmillió, akik nem is akarnak, mert nekik jó így. Hallgattam az őrjöngő drukkereket, akik csak ittak, csak ittak, és gondolom, a meccs után pont úgy verték szét a várost, mint magyar szaktársaik, és beugrott még, amit egy török kollégám mondott, aki egy éve csak Magyarországról kérdezget, mert nagyon szerette volna meglátogatni: ne haragudj, de most inkább mégse megyek. Valahogy elment a kedvem.
Sajnos nekem is.

Mindig tudom, mikor lőnek gólt

Földgömblabda - egy labda most az egész világ

Nincs tévém, nem nézek focit, nem is igazán érdekel. De pontosan meg tudom mondani, mikor rúgnak a németek gólt a világbajnokságon. Először is egy hatalmas nagy üvöltés süvít át a városon. Több százezer torokból szakad ki az örömordítás - mert ez bizony több, mint ujjongás: lélekből fakadó üvöltések egyesülnek hangorkánná a város fölött. Utána azonnal szilveszteri hangulat kerekedik: petárdák, tűzijátékok durrognak perceken keresztül. Mindegy, milyen nap van és hány óra. A gólöröm az szent. Nem is tudom, mit fognak kezdeni magukkal, ha befejeződik a VB. De ha megnyerik, akkor biztosan reggelig tartó buli lesz az utcákon és a lakásokban.
Hopp: most rúgták a második gólt a braziloknak. Hallom!

Meghosszabbították a szerződésem

Focibácsi a hétvégi fesztiválról. Én is jól érzem magam

Lassan hozzá kell szoknom, hogy Berlinben a munkák egy része projekt alapú. A munkáltató megpróbál pénzt szerezni, ha sikerül, tovább tud alkalmazni. Ez van velem is. A munkám egyik részét a Jugendamt (gyermekvédelem) fizeti, és félévente kell újra és újra megpályázni a lehetőséget (nem nekem, hanem a munkáltatómnak). Ma aláírtam a szerződés a következő félévre. December 31-ig van meló.
Amúgy egész Berlin focilázban ég. Ma este, amikor a plázában kijöttünk a moziból, érezhetően túltengett a nők aránya a folyosókon és az üzletekben. A boltok tele nemzeti színű ereklyékkel, az autók egy részén német zászló lengedez. Na, ja, nekik van kinek drukkolniuk.
Ebben a pillanatban indítottak el valahol a környéken egy helyes kis tűzijátékot. (23:53) Mintha csak nekem szólna. :)