Nem elvesz, hanem hozzáad

Szerintem nincsenek jogok kötelességek nélkül

Ül reggel a két negyedikes okostojás a fotelben. Frühdienst van még, azaz fél nyolc és nyolc között a legkisebbek bejöhetnek a terembe, hogy ott felügyelet mellett várakozzanak a tanítás megkezdésére. Én hetente egyszer kerülök sorra, de ezt is nagyon utálom. Nem csak azért, mert ilyenkor még korábban kell kelnem, hanem azért is, mert kialvatlan, ingerült, egymást és minket is csak piszkáló gyerekek jönnek. Ez a két negyedikes amúgy is mindenki idegeire megy. Az egyik kurd származású - ezt rettentően számon tartja - de már itt született. A szülei elváltak, az anyjával és annak új férjével él. Van egy vér szerinti nővére és két félhúga. A tanítás nem érdekli, általában semmit sem csinál az órákon, csak zavarja a többieket, akik persze vevők minden hülyeségre. Bár írni és olvasni tud, a dolgokat rendszeresen félreérti. Az agya csak a különböző megvásárolható tárgyak körül forog. Mindennek azonnal tudja az árát, de a ruhaneműket, cipőket, amiket hord, rendre fölülbecsüli. Rajta minden száz, kétszáz eurós. Látszik, hogy a szülei megvásárolják, ahelyett, hogy foglalkoznának vele. A másik gyerek Döbrögi, róla írtam már.
Nos, a két gyerek Kurdisztánról vitatkozik. A - szerintük - létező országról. Nem is a vita a lényeg, hanem, ahogy gondolkodnak. Már most látni, ahogy a német vagy éppen európai identitás hogyan szenved vereséget a kurddal, törökkel szemben. Ami talán nem is volna baj, ha nem fordulnának ellenségesen az az ország ellen, ahol élnek, és ahol a szüleik lehetőséget kaptak. Pedig ezt teszik. Tíz évesek, itt születtek, itt jártak óvodába, iskolába, az állam támogatásából élnek. Az egyik anyja ráadásul német, aki talán még sosem dolgozott, mégis van lakása, ételre, ruhára pénze, mert a törvények lehetővé teszik, hogy munka nélkül is jövedelemhez jusson a gyerekei miatt. És ezek a gyerekek már tíz évesen arra büszkék, hogy az egyikük apja a rendőrökkel szemben Allahu Akbart ordított. És arra még, hogy egyikük családja egy óriási klán, több mint száz taggal, amelyik klántól mindenki fél. Ez persze vagy így van, vagy nincs így, mert beszélnek össze-vissza. De mindenesetre a félelemkeltés érték a szemében. Mindkét gyerek kellően ostoba és agresszív ahhoz, hogy néhány év múlva radikalizálható legyen. Mire észbe kapnának, hogy azért nem olyan kóser az, amire rá akarják venni őket, már késő. Ne legyen igazam, de valamit nagyon rosszul csinálunk mi itt Európában, ha magunk neveljük ki a saját ellenségeinket. És ez egyáltalán nem a háború elől menekülők befogadása elleni figyelmeztetés. Továbbra is úgy gondolom, hogy akiket üldöznek, akiknek az élete veszélyben van, azokat be kell fogadni. De a szállás és pénzbeli támogatás nem elég. Meg kell őket ismertetni a kultúránkkal és akinek nem elfogadható az, azokat rövid úton vissza kell küldeni oda, ahonnan jöttek. Lehetőséget kell kapniuk, de nem kötelességek nélkül. Szerintem ezen nincs is mit vitatkozni. Win-win szituációra van szükség - ahogy sokszor használják mondjuk a közgazdaságban. Egy olyan Európára, ahol mindenki nyer: a bevándorlók, menekültek lehetőséget kapnak, cserébe friss erőt, jövőképet hoznak magukkal, ami gazdagítja kultúránkat. Hozzáadnak,  nem pedig elvesznek belőle, ami által mindannyian többek leszünk.