Gyomorgörcs

Keresztek hegye

Egy ideje félek a repüléstől, mégsem kerülöm. Megyek, ha menni kell. Holnapután éppen Londonba. A mai események tükrében a szokottnál nagyobb gyomorgörccsel szállok majd a gépre. Már legutóbb is dupla biztonsági ellenőrzésen kellett átesni Schönefelden, gondolom most még inkább vizslatnak majd. Ez normális, még örülök is neki, igyekszem  idejekorán kiérni. Ami zavar, az a saját félelmem. A terroristák pont ezt akarják: félelmet gerjeszteni, megakadályozni a normális életvitelt.
Félek, pedig tudom, hogy a világ mindig is ilyen volt (mínusz robbanóanyag). Jöttek a mongolok, a törökök, a szomszéd földesúr csapatai, a civakodó hatalmasok rablóbandái és a "sima" zsiványok. Háborúk, járványok, ma már könnyedén gyógyítható betegségek tizedelték az embereket évezredeken át. Mégis újra és újra megráz, ha ártatlanok halnak meg valamilyen hagymázas ideológia miatt. Mindenkinek csak egyetlen élete van. És abban az egyetlen életben az ember pótolhatatlan: anya, gyerek, testvér, barát - az adott szerepben egyedülálló.  Ez a villám ma közel csapott le, de nem szabad elfelejtenünk, hogy bolygónkon állandó a vihar, naponta halnak meg ártatlanok mindenfelé. Együtt érzek az áldozatok hozzátartozóival, megértem a dühüket és fájdalmukat és azt is, ha bosszúért kiáltanak. És fájlalom azoknak a halálát is, akikről nem emlékeznek meg az újságok. Nem is tudunk róluk. Pedig ők is hiányoznak.