Orbán lóra pattan és győzelmet arat a Soros zsoldosok fölött |
Mi lesz a következő lépés? Jön a fekete Audi? Hazaáruló lesz a jogvédő, a szegényeket támogató, a kisemmizettekért kiálló, a hátrányos helyzetű gyerekeket délután oktató? És az elesettek, megalázottak, kisemmizettek örülnek annak, ha elüldözik az országból vagy - ne történjen meg, de tartok tőle, hogy eljutunk addig - bebörtönzik azokat, akik eddig őket védték, támogatták, segítették, értük dolgoztak? Mi lesz azokkal, akik még egy olyan nyúlfarknyi összefüggést sem értenek meg, hogy a Kovács Ági, aki a tanodában a Jancsikát korrepetálja vagy a Kiss Veronika, aki helyettük perelte be az iskolát, amiért a Józsikát átrakták a penészes, rosszul fölszerelt faluszéli intézménybe, szóval ők az úgynevezet Soros zsoldosok, akiket most parancsszóra utálni kell?
Hogyan értenék meg az emberek, hogy nincs Soros-terv, nem kell megfelezniük a nyugdíjukat a migránsokkal, nem telepítik tele a házaikat menekültekkel, hiszen a fél ország a mai napig nem fogja föl, hogy Orbán nem a saját - gyanítom hatalmas - vagyonából fizeti az Erzsébet utalványokat. Nem baj, neki csókolnak hálásan kezet. Pedig abban az utalványban a Kovács Ági és a Kiss Veronika adója is benne van. Amíg szegények és nyomorgók tömegei alkotják a nép egy számottevő részét, nem lesz változás. Hiszen azok, akik Maslow szükséglet piramisának alján ragadtak (fiziológia és biztonsági szükséglet kielégítése), nem tudnak mással foglalkozni, mint a mindennapi betevő megszerzése, illetve annak rettenetes féltése. Ezek az emberek becsaphatók és viszonylag kis pénzzel megvásárolhatók. Jó napot oktatás és szociális háló!
Magyarországon újra listáznak. Rámutatnak valakire, hadrendbe állítják média csapatuk és megsorozzák a kiszemeltet. Addig lövik, amíg mozog. Az agymosás működik. Pillanatokon belül gyűlölet tárgyává tehető ma Magyarországon bárki. És amíg a nép a gyűlölet koncán rágcsál, mehet nagyban a lopás, a közvagyon zabrálása. Szép éveknek nézünk elébe. Nos, a régi-új kiszemeltek a "Soros zsoldosok".
Soros zsoldos vagyok én is, mert együtt érzek az elesettekkel.
Soros zsoldos vagyok én is, mert úgy gondolom, hogy a migrációról értelmes vitát kell folytatni.
Soros zsoldos vagyok én is, mert hiszek az integrációban.
Soros zsoldos vagyok én is, mert csak a nyitott társadalmat tartom élhetőnek.
Soros zsoldos vagyok én is, mert elutasítom, hogy bárkit bőrszíne, vallása, nemi orientációja miatt kiközösítsenek.
Soros zsoldos vagyok én is, mert veszélyesnek tartom az előítéletes gondolkozást.
Soros zsoldos vagyok én is, mert a CEU-t egy jó egyetemnek tartom, számos Berlinben élő fiatal szeretne/szeretett volna ott tanulni.
Soros zsoldos vagyok én is, önkéntes, még fizetség sem jár ezért nekem.
Soros zsoldos vagyok én is, mert vasárnaptól úgy érzem, nincs hazám.
Soros zsoldos vagyok én is, engem már elüldözni sem kell, mert eljöttem magamtól.
Soros zsoldos vagyok én is, mert az hiszem, aki nemlétező Soros zsoldosok ellen harcol, az vagy velejéig romlott vagy háborodott.
Soros zsoldos vagyok én is, mert mára csak egy választás maradt: behódolsz a hatalomnak vagy ellenség vagy.
Soros zsoldos vagyok én is, egy magyar "migráncs" Berlinben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése