Már nagyon várom a karácsonyt. Apró ajándékok lapulnak a szekrényben, készülök haza. Barátaim üzenik, jobban járok, ha viszek magammal kristálycukrot. Oké, veszek azt is. Biztos, ami fix, lisztet is pakolok a csomagtartóba. Egy gonddal kevesebb. Aztán olvasom ma a cikkeket a benzinhiányról. Abból sajnos csak annyit tudok magammal vinni, amennyi a tankba fér, és azt is elhasználom útközben. Rendben, Szlovákiában az utolsó kútnál még megtankolok, aztán csak elég lesz, míg otthon leszek. Amúgy elég fura azt olvasni, hogy itt, a rohadó nyugaton nagyon nagy ellátási problémák vannak. Szombaton tankoltam: begurultam az egyik Aral kútra, ahol rajtam kívül senki sem volt. Az igaz, hogy nem 480 forint volt (a nem létező) benzin, hanem 1,79 Euró. De a pedagógusi fizetésem sem annyi, mint az otthoniaknak, szóval kifizettem, és körülbelül öt perc alatt végeztem is. Azt hiszem, még egyszer körbekérdezek, mert lehet, hogy vannak még hiánycikkek otthon. A kocsi mindent elvisz, nem probléma, nem szeretném otthon azzal tölteni az időt, hogy a drága benzinnel alapvető élelmiszerek után kutatok. Amikor először léptem nyugati földre (jó régen volt, még a nyolcvanas években), csak bámultam, hogy itt aztán tényleg minden van. A kilencvenes évek elején nem gondoltam, hogy lesz majd a generációmból egy banda, amelyik visszakormányozza az országot abba az állapotba (na jó, ez azért persze túlzás, de ők is folyton ilyenekkel élnek), amitől szabadulni akartunk. Én szégyellem magam helyettük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése