Zsebtolvaj

Azt hitted, hogy a jóakaród, a barátod, az apád, a bátyád, a legkedvesebb tanárod. Rendszeresen megkeresett, szépeket mondott, dícsérte a frizurád, az alakod, értékelte, hogy szorgalmas vagy, jó tanácsokkal látott el. Ha kételyeid voltak, mindig eloszlatta.  Atyáskodva figyelmeztetett, hogy kit kerülj el, ha jót akarsz magadnak, kire ne hallgass. Elmagyarázta, honnan ismered föl, ha valaki hazudik neked. Föl se tűnt, hogy egyre közelebb jön hozzád. Érezted pálinka szagú lehelletét, amikor szeretetéről biztosított. Sokáig nem vetted észre, hogy el-eltűnedeznek dolgaid, a pénzed is megcsappant, de mindig csak néhány bankó volt a veszteség és meggyőzted magad, hogy biztosan rosszul számoltál. Éppen a szomszéd zűrös ügyeiről mesélt neked, amikor valamit hirtelen a zsebébe gyömöszölt. Furcsa érzés lett úrrá rajtad. A farzsebedhez kaptál, de nem volt benne a pénztárcád. Mindened elveszett: a bankkártyád, a teljes havi fizetésed, a jogosítvány, a személyi igazolvány, az identitásod, ráadásul még az a kétszáz euró is, amit a legutolsó horvát nyaraláson spróroltál meg. Úristen - kiáltottál föl - ellopták!  Csak egy pillanatra jött zavarba, nem volt több, mint egy gyors színváltozás az arcán, s már kiáltott is: - Ott fut a tolvaj, nézd, arra rohan. Hátra fordultál, de csak egy öregurat láttál, amint botjára támaszkodva bandukolt a járdán. - De hiszen az menni se tud - ellenkeztél. - Nem, nem ő, hanem a másik - mutatott a távolba. Egy szürke, homályos alak távolodott, valami levitézlett udvari bolond. Ő biztosan nem lehetett. Mikor visszafordultál, hideg verejtékkel suhánt át rajtad a felismerés. Már tudtad, kinél van mindened. Rendőr után kiabáltál. Meg is állt egy kék-fehér autó abból is ő, a barátnak hitt tolvaj szállt ki. Már ketten voltak. A torkodban dobogott a szíved, szédültél és az ájulás kerülgetett. Orvost akartál hívni, de a 112-t is ő vette föl. Egy csapat fiatal közeledett, tőlük vártál segítséget, de rád se hederítettek. Boldogan szelfiztek megrablóddal. - Ezt nem úszod meg - ordítottad és rohanni kezdtél. Tolvaj, tolvaj! - kiabáltál megszállottan, de az emberek értetlenül húzódtak félre az utadból. Még sosem érezted magad ennyire egyedül. Hazatámolyogtál, lefeküdtél és a fal felé fordulva bámultál a semmibe, amikor megszólalt a csöngő. Az ajtó előtt egy házaspár állt három kisgyerekkel. - Ezt a lakást utalták ki nekünk - néztek rád kedvesen. - Mikorra tudja kiüríteni? Néhány másodpercig üres tekintettel álltál egykori életed díszletei között, majd elindultál a kertbe, hogy kiegyenesítsd a kaszát.