Nekem ez a nap sosem csak a költészet napja volt, örökre Apámhoz kötődik. Urbanics Miska április 11-n született egy eldugott kis pilisi faluban. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, ő volt édesanyja legkedvesebb gyereke. Nagyon szerette a fiát, aki elsőként született házasságból. Apám nővére még zabigyerek volt, a szentkereszti erdész sosem ismerte el sajátjának. Aztán nagyanyám beállt főzni egy aratócsapat mellé, és Mikusik Mária hamarosan összekötötte az életét a kétgyerekes, fiatalon megözvegyült aratógazdával, Urbanics Józseffel. Hogy az Urbanicsból mikor lett Orbán, pontosan nem tudom, de a harmincas évek asszimilációs politikája megtette a hatását. "Amilyen országban élsz, azon a nyelven kell beszélni" - mondta apám, és nem volt nehéz ebből az egykori agymosást kihallani. A kicsiny tót faluban a tanítón és talán óvónőn kívül mindenki szlovák volt. Apám is a kisdedóvóban tanult meg magyarul: könyvszeretetének köszönhetően gyönyörűen használta a nyelvet. De én nagyon bánom, hogy velünk nem tótul beszélt, ajándék nyelvtudás lett volna. A falucska, ahol született a kesztölci hivatalhoz tartozott, így az összes okmányában április 12-e szerepel születése napjaként. Így volt apámnak két születésnapja: egy igazi és egy bejegyzett. Ezért holnap is át kell élnem azt a szívszorongató érzést, hogy már soha többé nem köszönthetem föl Apámat a születésnapján.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése