Inzulinpara

Első állomásunk: Brugge

Van, amikor egy nyaralás nem indul jól. Van, hogy nagyon nem jól. Nos, a miénk az utóbbi volt. Barátnőmnek kiújult egy antibiotikumot igénylő betegsége a berlini indulás előtti éjjel. Reggel nem a tervezett gázfröccsöt adtuk, hanem a legközelebbi háziorvosi rendelőbe mentünk. Ahol szabadságolások miatt nem fogadtak. Utána kinéztem egy közeli másik rendelőt, ott éppen leállt a teljes informatikai rendszer, de nagyon segítőkészek voltak, úgyhogy inkább vártunk. Közel kétórás huzavona végén egy szimpatikus (amúgy migráns) orvos végül megírta a receptet. Délben végre bepakoltunk az autóba és Eindhover felé irányítottuk a kocsit, ahol délután négykor kellett volna találkoznunk egy másik barátunkkal. Abban reménykedtünk, hogy  Budapestről odatartó gépek a szokásos másfél-kétórás, késéssel landolnak, így egyszerre érünk oda. Már közelítettük a holland-német határhoz, amikor a hűtőtáskából (ami a teljes hatheti inzulin tartalékom rejtette) vizet vettünk ki. Melegen. Mit melegen? Szinte forrón. Bennem megállt az ütő. Mindenhol az szerepel, hogy 30 fok fölötti hőmérsékleten tönkremegy az inzulin, a táskában pedig garantáltan ennél sokkal melegebb volt. Gyakorlatilag hosszú órákon keresztül hőkezeltük a hűtést igénylő inzulint. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, mert a penekben néhány napra való adag volt csak (hosszú- és rövidtávú inzulint használok), ha kifogynak, ott állok a bajban. Aztán nagy nehezen beugrott a pánikban, hogy "E-recept". Gondoltam, fölhívom a diabethologiát, ahová járok, íratok receptet, amit a következő kisvároskában még simán kiválthatok. Jó terv volt, de az üzenetrögzítőn nem jutottam túl. Aznap volt az iskolai szünet első napja, szerintem egész Berlin szabadságra ment. Kerestünk egy még nyitva tartó orvost (már elmúlt hat), akinél nagy könyörgésre sikerült teljesárú inzulint felíratni. (Amúgy jelképes dobozpénzt fizetek csak érte.) Fölkészültem valami horrorisztikus összegre, de a harmadik patikában, ahol nem tudtak inzulint adni, már bármennyit kifizettem volna érte. Végül már hajlottam arra, hogy német inzulin nélkül megyünk tovább, aztán majd Franciaországban kitalálunk valamit, amikor tök véletlenül elmentünk egy icipici patika előtt. Padlófék, zárás előtt barohantam, a patikusnő maga volt a megtestesült tündér, lett rövidtávú inzulin, sőt, még egy hűtőtáskába is betette. Majdnem sírtam a megkönnyebbüléstől. Az eindhoveni reptérre este tízre értünk oda, szegény Kriszti négytől várt, mert persze aznap kivételesen nem késett a gép. Este - mert olyan kis kísérletező vagyok - kipróbáltam a hőkezelt inzulint, abban a boldog tudatban, hogy a kis hűtőszatyorkában ott a friss, szóval tudok korrigálni. Tadaaaaaam! Gond nélkül működött. Azóta már a második pent használom és mint a nagykönyvben, úgy működik. Nem mondom, hogy ezentúl forralni szeretném az inzulint, de ez az extrém hőmérséklet sem ártott neki. Szóval tök feleslegesen pánikoltam és vesztegettünk el órákat. De legalább tudom, hogy ne parázzak annyit, ha jön a meleg, a modern inzulinok már bírják. (Legközelebb majd az útról is írok, ami fantasztikus volt.)