Képzeld el, hogy mész hazafelé délután, a válladon a táskád minden értékeddel, iratoddal - laptop, telefon, bankkártyák, ékszerek, személyes okmányok, pótolhatatlan családi fényképek az ősökről, gyerekeidről, jelszavak védett oldalaidhoz -, és hirtelen neked támad a szomszéd. A táskádat akarja, a mindenedet. Nem adod, védekezel. A szomszéd erősebb nálad, brutálisan ütlegel, egyre nagyobb fájdalmaid vannak, de szorítod, véded, ami a tiéd, ami az életed, és ami egyébként jogszerűen elvehetetlen lenne tőled. Körülöttetek egyre nagyobb a tömeg, van, aki sajnálkozva videóz, de van, aki egyre hangosabban üvölt: Ne védekezz! Add oda! Kibírhatatlan már ez a zajos csetepaté, mit mórikálod itt magad, nem látod, hogy a másik sokkal erősebb? Te szemét, miattad nem tudott átmenni a tejszállító autó, most hogy öntök tejet a kávémban, te mocsok! És üvölt, és hergel és egyértelműen a támadó pártját fogja, mert...erre nincsenek igazán érvei, valójában azért, mert fél tőle és úgy gondolja, ha a kedvében jár, akkor biztosan nyerhet ezzel valamit. Te kétségbeesetten védekezel, hallod az ellenséges ordítást, egyre többen kiabálnak, hogy add már föl, az a táska - a mindened, az életed - nem ér annyit, hogy nekik, a körülötted állóknak ennyire kellemetlen legyen ezt elviselni. Már hallod, hogy hangosbemondókon keresztül üvöltik: miattad nincs tej, kenyér, mert elzárod az utat a szállító autók elől. Te vagy a hibás, te vagy a felelős, te vagy agresszív, te, te, te... Már nem is látod, hogy hová ütsz, csak hadonászol, mikor egyszer csak eltalálod azt is, aki ellened hergel. És ő bizonyítékot nyer morálisan elfogadhatatlan, embertelen, mocskos viselkedésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése