Botlókő

Zsibog a város, rohan az ember,

az időt hajtja álmos szemekkel.

Fásultan lépdel, köreit járja.

Valami újat mutat a járda.

Betonon rózsa, mellette tábla,

fehér papíron nevek sorjázva.

Megáll egy percre, sorsokról olvas,

tőlük elvették, neki jut holnap.

Sóhajt, tovább megy, örül, hogy élhet,

akartak ők is jövőt és létet.

Látja, ahogy a kapuban állnak,

arra, mi történt, nincsen bocsánat.