Én kimaradnék a top 20-ból

Amikor még topon voltam

Hat éve dolgozom tanárként Berlinben. Most, hogy olvastam a Magyarországon bevezetendő minőségértékelés egyes szempontjait, elgondolkodtam, mennyiben tudnék/tudnánk mi ennek megfelelni. Nos, van kollégám, aki szakmailag steril, tehát tökéletesen megtanítja a gyerekeknek a tananyagot - csak éppen a kicsik félnek tőle. Vannak elsősök, akik egyenesen rettegnek. Néhány kirándulást megszervez (azt egyelőre még nem tudtam dekódolni, mit jelentenek a magyar/illetve itt Berlinben a német értékek és hagyományok mentén választott különprogramok: a planetárium vajon kapcsolható hozzá?) szóval formálisan bekerülhet a legjobb 20 százalékba. Aztán persze vannak kollégáim, akik állandóan az iskolavezetés körül sündörögnek, nagy a barátság. Biztosan jó munkát végeznek, de ha nem így lenne, akkor is - és ezt biztosan állítom - benne lennének az élcsapatban. Ami így nagyjából meg is telt. Az alsó ötöd is nagyjából megvan: nem egyedi eset, hogy igen tisztelt kollégák az első szélfuvallatra beteget jelentenek, mások a  megszabott fél nyolc után hívják a titkárságot, hogy rosszul vannak, na, ők azok, akik aznap simán elaludtak. A vezetés pontosan tudja azt is, hogy van, aki a villanyóra leolvasó érkezése miatt jelent beteget - onnan tudom, hogy tudják, mert mondták nekem. Az egyik ismerősöm amúgy pedagógus szakértő Magyarországon, ő az, aki mások portfolióit értékeli és órát is látogat, hogy az adott tanerő magasabb kategóriába kerülhessen - ha jól értem. Megkérdeztem, hogy mégis, mi alapján értékel. Kiderült, hogy az elhivatottság bizony igen sokat nyom a latba. El-hi-va-tott-ság. Ezen azért hangosan fölröhögtem, mert ennyire szubjektív szempont nem kellene, hogy szerepet kapjon egy komoly, fizetésnövekedést is jelentő értékelésben. Megsértődve mondta, hogy hát látszik az, mennyire elhivatott valaki. Nem tudom, én például nem érzem magam annyira elhivatottnak, hogy olyan szar fizetésért, mint amennyiért a magyar kollégák dolgoznak, tanítsak, de azt tudom, hogy jó munkát végzek: a gyerekek szeretnek, a szülők már többször írtak dícsérő emaileket az igazgatónak, sőt, voltak, aki föl is hívták őt, egy-egy pozitív véleménnyel. A tavaly végzett hatodikosaim szülei nagyjából milliószor köszönték meg a korona lezárások alatti hozzáállásomat. De ez mégiscsak egy munka és nem a teljes életem, ráadásul a modern világ kihívásai, az érdekességek és az életkori sajátosságok vezetnek a munkám során, nem egy akarnok kormány által sugallt és elvárt nemzeti értékrendszer. Szóval - a magyar mércével - szerintem kimaradnék a felső 20 százalékból.