Hogyan fogytam le?

Jó régen, Artúrral

Alcím: ...és híztam vissza nagyjából ugyanannyi idő alatt

A szülésem óta küzdök a túlsúly ellen. Mindenféle módszerrel fogytam és soha nem tudtam tartós eredményt elérni. A kínkeserves fogyókúra alatt folyton azt mondogattam, hogy én bizony már annyira fogok vigyázni a súlyomra, hogy soha többé ne hízzak vissza, de valahogy sunyin, alattomban, mindig visszakúsztak rám a totálisan fölösleges kilók. Amikor otthon vagyok, néhány barátommal rendszeresen (másokkal rendszertelenül) találkozom. Az egyik srác feltűnően vékonyabb volt, mint legutóbb. A módszer, amivel elérte ezt, nagyon egyszerű: egy kalóriaszámláló applikációba minden megevett falatot beírtak a feleségével és mindössze arra figyeltek, hogy több kalóriát égessenek el, mint amennyit bevisznek. Azonnal fölhorgadt bennem a versenyszellem: egy évet adtam magamnak és ezalatt 15 kiló mínusszal számoltam. Ment, mint a karikacsapás, nem éheztem, csak figyeltem, hogy miket eszem és persze, hogy mennyit. A kitűzött idő előtt hirtelen olyan sebességgel kezdett olvadni rólam a maradék felesleg, hogy a mennyekben éreztem magam, helyesebben csak éreztem volna, mert valami nagyon nem stimmelt. A cukorbetegség bejelentkezése óta megpróbálok sokkal jobban odafigyelni  a testem jelzéseire, mert az agyunk mindig időben küldi az üzeneteket a közelgő bajról. A cukorbetegségem is  két évvel annak kitörése előtt megüzente, csak akkor nem tudtam  még jól dekódolni, hogy mire is kellene figyelnem. Helyesebben, a legszörnyűbb rémálmaimban sem szerepelt, hogy nekem ezzel a bajjal kell küszködnöm. Na, mindegy is. Szóval kiderült, hogy pajzsmirigy túlműködésem van, az pörgette föl az anyagcserém. A betegség miatt levált kilók hamar vissza is nőttek, amint elkezdtem a megfelelő gyógyszert szedni (ami hatásos volt, a probléma megszűnt, a gyógyszert is abbahagyhattam). Akkor már jó nagy öntudattal azt gondoltam: pontosan tudom én applikáció nélkül is, mennyit szabad ennem. Hát nem tudtam. Akkor kaptam észbe, amikor már nem tudtam begombolni a farmerom. Annyival jobb volt soványabban, nagyon hiányzott az az érzés, hogy végre nincs baj a súlyommal - és persze krónikus betegként sem mindegy, hogy mit cipelek magamon. Szóval elhatároztam, hogy most újra kezdem a fogyást, amit még csak kúrának sem nevezek. Az első hét eredménye: több mint egy kiló mínusz. És nem éheztem. A tegnapi menüm: reggeli egy vékony szelet füstölt lazac két tükörtojással, paradicsommal, paprikával, uborkával. Az ebéd: egy nagy adag saláta két pici fasirttal, utána gyümölcsök (narancs, alma, körte). A vacsora: 10 deka otthonról hozott füstölt kolbász sok zöldséggel. És mivel még nagyon sok felhasználható kalóriám maradt, egész este egy Lindt csokigolyóval szemeztem, de aztán győzött a józan ész és beértem egy szép nagy naranccsal. Ja, és nagyon sokat ittam, többek között citromos vizet és különböző teákat. A mai reggelim ugyanaz, mint tegnap volt, az ebédem sült lazac, tepsiben sült édesburgonyával, salátával. A vacsora is valamilyen saláta lesz. A testemnek elég volt egy hét az átállásra, egyáltalán nem vagyok éhes az étkezések között. Ez azért is jó, mert a napi háromszori gyors inzulin beadása az optimális. Persze nekem közben még arra is nagyon figyelnem kell, nehogy magas legyen a cukrom, mert ez alapból sem jó, de sajnos még hízlal is. Itt tartok most, lelkesen, optimistán és tudom, hogy újra sikerül. Csak arra kell nagyon figyelnem, hogy ne váljak elbizakodottá és ne hallgassak senkire, aki azt duruzsolja a fülembe, hogy ugyan már, egy szelet torta nem a világvége. Tényleg nem, de ha sokan jönnek ezzel, az bizony a hosszú ideje tartó fogyás végét hozza el.