Nem élt kártékonyabb generáció Magyarországon, mint az enyém. A most ötvenes-hatvanasok mindent megkaptak, amire szükségük volt: táplálékot, meleg szobát, oktatást, kitörési lehetőséget. Anyukám mindig azt mondta: ne nekünk adjátok vissza, amit kaptok, hanem a gyerekeiteknek. És mit adunk tovább? Szennyezett levegőt, sivatagosodó országot, tarra vágott erdőket, ami a negítív folyamatokat csak tovább rontja, gyorsítja. Egy lefelé vivő spirálban mozgunk és nem látom a kiutat. Mindenki csak a holnapra gondol, mintha a holnapután nem is létezne. A rekkenő hőségben leégnek az erdők, kiszáradnak a folyók, tavak, szenvednek az idősek és betegek. A mesterségesen olcsón tartott energiával sosem spórolt a nép, mentek a légkondicionálók éjjel-nappal. Még buzdították is pazarlásra a választások előtt az embereket, pedig pontosan lehetett tudni, hogy mi következik. Évek óta lehet tudni. A háború nem oka a bajnak, csak tovább tetézte azt. Aki háborús inflációról papol, pont annyira veszélyes, mint aki engedélyt ad a tarvágásra. Föléltük a jövőt és csodálkozunk, hogy egyre több fiatal nem akar gyereket. Bele sem akarok gondolni, hogy az enyém esetleg vízért fog harcolni harminc év múlva. Megszakad a szívem. Az elmúlt tizenkét évben a Gyurcsányénál elvileg különb kormány uralkodott és regnál még ma is - legalábbis mindig azt mondja magáról. Akkor hol vannak a leszigetelt lakások, a modernre cserélt ablakok, a megújuló energiaforrások? Hol van a környezettudatos nevelés, a fenntartható energia-felhasználás? Miért ez az észnélküli kapkodás? Mi történik ebben az országban?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése