Ami sok, az sokk

Én, aki a rohadó nyugat Berlin nevű városában dolgozom és élek, illetve az iskolai szüneteken kívüli időt töltöm, ha hazajövök, rendre szembesülök, mennyivel jobb hely Magyarország. Mint olvastam, én már meg sem merek Berlinben szólalni, annyira elnyomnak, bezzeg itthon...hát ezt nem tudhatom, de akkor nem értem, miért rúgtak ki öt pedagógust, akik csak minden módon mondani és jelezni akarták, hogy nincs az rendjén, ahogy itt mennek a dolgok. Én Berlinben, ugye - azok szerint, akik persze nem élnek ott - fázom és hideg vízben fürdök, itthon dőzsölhetnék, ha itt élnék. Mert mennyivel olcsóbb lenne a benzin (én a piaci árat fizetem és rettenetesen nagy szemétségnek tartom, hogy nem ezt az árat írják ki a kutak, hogy legalább össze tudnám hasonlítani, hol, mennyi), ehetnék olcsó farhátat és cukrot is fillérekért vehetnék. Persze egyszerre maximum ötöt. Az infláció, ami persze Berlinben is probléma, errefelé természetesen szankciós, és erről a gondolkodási pályáról az sem tudja letéríteni a hívőket, hogy éppen most esett vissza a gáz ára a háború előtti szintre. De ettől a ténytől gondos kommunikációs szakemberek (?) megóvják őket, mert amiről nem tudnak, az nem fáj. Nagyjából ez az utóbbi tétel határozza meg az ország mentális állapotát: ne nézz szembe a valósággal, és akkor jaj, de jó lesz neked. Már-már el is hittem, hogy tényleg haza kellene jönnöm és egy iskolában elhelyezkednem, mert akkor szólásszabadság, rezsicsökkentés és ársapkák tömkelege könnyíti meg az életem, szép és jó hírek kereteznék a mindennapjaimat. Szóval már majdnem elkezdtem munkát keresni havi kétszázért, amikor bementem egy - írjam ki bátran - Spar üzletbe és vettem egy tízdekás Magyar vajat. Itt a Magyar nem jelző, azt ugyanis kicsivel kellene írni, ez a márkája. És fizettem érte több, mint 800, azaz nyolcszáz forintot. Tíz deka vajért. Na, itt csapott pofán egy darab vajban a magyar (most jelző) valóság. Visszapergettem, hogy indulás előtt Berlinben mennyiért vettem a huszonöt dekás német (megint csak jelző) vajat, és úgy emlékszem, de persze nem esküdnék meg rá, hogy nagyjából (saccperkábé) ugyanennyiért. De ha ezt szóba hoznám NER-kompatibilis ismerőseimnek, vagy azzal ütnék el, hogy ez nem igaz, vagy a háttérkormány ármánykodásáról kezdenének el delirálni. Kedves hazám, sajnos egyelőre még nem költöznék vissza, de gondolom, téged ez csöppet sem zavar. Mert én bizony tényleg csak megzavarnám a kiépülőben lévő új konszenzust, hogy itt, Európa szélén ez a világok legjobbika, a paradicsom, a Kánaán, igaz, hogy még csak kiépülőben, de hamarosan bizony utolérjük a nyugatot. Csak tudnám, hogy mikor is hallottam ezt a szöveget? Csak nem Kádár alatt?