Még nem fordult elő, hogy legkésőbb októberben nem kapcsoltam be a fűtést. Általában mindig nagyon fázós voltam. Amikor az első telem töltöttem Berlinben, mindig és mindenhol majdnem megfagytam. Aztán szépen akklimatizálódtam, de azért szeptember végén legalább esténként fűtöttem, októberben pedig már rendesen keringett a meleg víz a fűtőtestekben. Magam sem értem miért, talán mert kellemesebb az ősz, naphosszat besüt a nap az ablakokon és temperálja a lakást, vagy egész egyszerűen csak pszichés okai vannak, de idén eddig még megfelelő hömérsékletűnek éreztem a lakást. Valahol, a lelkem legmélyén képtelen vagyok elszakadni attól a gondolattól, hogy Ukrajnában milyen körülmények között élnek az emberek. Putyin aljadék támadása után arról beszélgettünk a gyerekemmel, hogy örömmel lemondanánk a melegről, ha ezzel megálljt szabhatnánk ennek az őrült háborúnak. Hülyeség, tudom, attól, hogy nekem is rossz, nekik még nem lesz jobb. De valamilyen különös oknál fogva még csak nem is rossz, egyszerűen nem fázom. Lehet, hogy ez csupán elhatározás kérdése, és egészen biztosan tudom, hogy nem fogok egy telet átvészelni: eljön a nap, amikor hazajövök a munkából és úgy érzem, itt az idő. Én fűthetek, de az ukránoknak nincs választásuk. Egyelőre még nem fázom, nem fűtök, de minden ukrán embertársamnak igaz szívemből kívánok meleg lakást, forró vizet, elegendő élelmiszert és békét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése