Nyolcmilliárd

Van, akinek tekintélyesebb a vagyona, mint nyolcmilliárd. Mások el sem tudják képzelni, mennyi is ez. A bolygónk számára kicsit sok ennyi embert cipelni a hátán, de meggyőződésem, hogy jobb elosztással, több emberséggel még viselhető lenne. Próbál is a Föld megbirkózni velünk, de egyre gyakrabban érzem úgy, hogy mielőtt alulmaradna, megrázza magát, hogy lepotyogjunk a történelem süllyeszőjébe. Mit hagyunk itt a - mostantól több, mint nyolcmilliárd - utódunkra? Van, akire nem sokkal többet, mint amit ükapáink kaptak: éhezés, tiszta ivóvíz hiánya, gyermekhalandóság, alacsony átlagéletkor, háború, kemény harc a mindennapok túléléséért. Akiben van elég erő, nekivág, hogy eljusson egy jobb világba, ami számukra a paradicsom. Ezt a jólétet élvezzük mi, akik a szerencsés kisebbséghez tartozunk: van hol laknunk, egyelőre még fűteni is tudunk, bizony néha ránk penészedik a kenyér, ruháinkat hamarabb lecseréljük, mint ahogy elrongyolódnának és több, mint két pár cipő vár ránk a szekrényben. Aztán vannak a - majdnem azt írtam, hogy a legszerencsésebbek, pedig szerintem egyáltalán nem azok -, kiváltságosok, akiknek yachtok, sportautók, luxusvillák és nemzetközi üzlethálózatok miatt fáj a fejük. Őket valami elképzelhetetlen mohóság hajt, számukra nincs megállás, mindig, mindenből több és jobb kell. Fárasztó lehet a folytonos verseny, legalább annyira, mint naponta kilométereket gyalogolni a legközelebbi vízfelvevő helyig. Jó itt középen. Még mindig jó: van tiszta ivóvíz,  és levegő, még átlátható, hol rejtették el a talán soha le nem bomló, mérgező atomhulladékot, még képesek vagyunk úgy-ahogy kütyük nélkül létezni, bár vannak, akiknek az ujja gyakorlatilag összenőtt a billentyűzettel.  (Emlékszik még valaki a kihajtható papírtérképre? Na, ugye.) Gyógyíthatóvá vált rengeteg betegség. Én például száz évvel ezelőtt már régen meghaltam volna, s lám, most egy szenzor jelzi, ha túl magas vagy túl alacsony a vércukorszintem, így az inzulin megfelelő adagolásával biztonságban tudhatom magam. S ha néha még dühös vagyok, amiért beteg lettem, azért reálisan látnom kell, hogy mára ez már egy kezelhető problémává vált. Azt hiszem, hálás lehetek a sorsnak, amiért a világ jobbik felére születtem, amiért élhető életet kaptam és amiért voltak választási lehetőségeim. Bárcsak mindenki így érezhetne!