U-Bahn, délután fél kettő. Viszonylag sokan vannak a kocsiban. A harmadik megálló után kapom fel a fejem valami fura, döngő hangra. Mintha valaki a szerelvény oldalát rugdosná egyre dühödtebben. Mindenki ugyanarra fordítja a fejét, de én nem látom, mi történik. Aztán helybe jön az élmény. Egy borzas, féligmeddig meztelen őrült rohan végig a szerelvényen, az utasok úgy nyitnak neki utat, mint a filmekben. Csapkod, amerre ér. A kocsi végén teljes erőből levágja magát a földre, a feje alá teszi a kezét és alvást mímel. Vagy talán el is szenderedik. Ám mindez csak addig tart, míg felszabadul egymás mellett három ülés. Mintha a feje tetején is szeme volna, úgy konstatálja a délutáni csúcsforgalomban a szinte példátlan lehetőséget. Fölpattan és elterül az üléseken. Basszus, aztán erre ülünk mi legközelebb.
Reggel hat, Ringbahn. Az utasok többsége a telefonjába réved, én megpróbálok még aludni egy kicsit. Nem sikerül, mert valahonnan - és sajnos egyre közelebbről - üvöltő rap hangzik föl. Németül. Azért ennek is megvan a maga bája. A remek muzsika egy szakállas fiatalember keze közül sokkol minket. Természetesen eszébe sem jut, hogy nem övé az egész világ, fejhallgató nélkül élvezi a zenét. A srác (mert időközben egy szintén üvöltve lefolytatott telefonbeszélgetésből kiderül) iskolába tart. Spotify - közli boldog-boldogtalannal, majd kihívóan még megkérdezi, hogy elég hangos, vagy halk, vagy mi a fene. Egy pasi rászól, hogy halkítsa már le. Kicsinykét lejjebb veszi a hangerőt, de látszik rajta, hogy provokál minket. Nem tudok másra gondolni, mint a tanár kollégákra, akiknek ezt a fiút (és gyanítom, hogy még sok hozzá hasonlót) naponta tanítaniuk kell. Gondolom nulla eredménnyel. Azért ilyenkor fölvetődik bennem, hogy globális fölmelegedés ide vagy oda, talán mégis békésebb volna autóval járni. De akkor - szólal meg a társadalomtudós énem - honnan szereznék ilyen remek élményeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése