Nézek egy interjút a Youtube-on. A nő, akivel beszélgetnek a kortársam, már nem fiatal. Nagyjából végigkísérhettem - volna - az életét a különböző televízióknál, rádióknál, amelyeknél - ha jól értem - reggeli műsorokban, talkshowk-ban közreműködött, illetve vezette és nevével fémjelezte azokat. A "közszolgálati" csatornától hirtelen és váratlanul küldték el, bele is betegedett. Most már - meséli - jóban van magával. Biztosan így van. Szimpatikus amúgy, értelmes, szépen fogalmaz, fontos számára a saját személyiségfejlődése. Egyetlen dolgot nem értek, de ez biztosan az én hibám. Teljesen nyilvánvaló, hogy szépészeti beavatkozásoknak vetette alá magát, ez látszik. Azt hiszem, a méltatlan elbocsátás után feküdthetett kés alá, talán megijedt az öregedéstől, talán azt hitte, ha fiatalabbnak néz ki, akkor újra ringbe léphet. Szerintem továbbra is látni a korát és a változtatásoktól - megint csak szerintem - sem szebb, sem fiatalabb nem lett. Sokat gondolkoztam már azon, miért teszik ezt emberek magukkal. Tényleg nem túl vidító tükörbe nézni, nehéz szembesülni azzal, hogy elment fölöttünk az idő - illetve mégcsak nem is fölöttünk, hiszen durva nyomokat hagy rajtunk. De ezt inkább akkor érzem, amikor valamiért nem vagyok jó passzban. Máskor abszolút barátságban vagyok magammal. Vannak ráncaim, nem is kevés, mégis, ha szívből mosolygok, nem tűnnek félelmetesnek. Ha mindenféle idegen anyagokat injekcióztatnék be a szemem alá, az ajkam köré, szebb biztosan nem lennék, sőt, többé az már nem én lennék - gondolom. De ezzel együtt nem ítélem el azokat, akik másképp döntenek, lehet, hogy ők így, kisimogatva érzik jól magukat. És végül is ez a cél, ez a lényeg, hogy jól érezd magad a bőrödben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése