Elvégre benne volt a nevében a haza és a nép - ennyi elég is volt annak idején. Én még emlékszem a rendszerváltozás előtti időszakra. Ez a sosem értettem mi a fene ez képződmény indította a jelöltet a választásokon, meg...nem tudom mire volt még, talán szervezte a november 7-i és április 4-i ünnepségeket - igen, a párttal és néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke. BÉKE!!! Nem volt teljesen a párt, a Párt, az MSZMP, de majdnem. Nagyjából azonos ereje lehetett a szakszervezetekkel. Mindent megtestesített, amit fel kellett mutatni ahhoz, hogy bizonyítsák: a Magyar Népköztársaság egy minden kellékkel rendelkező demokrácia. Emlékszem, amikor betöltöttem a 18-at és először kaptam meghívót a szavazásra, nem is akartam elmenni. Mert hát tényleg minek, úgyis az nyer, akit kijelöltek. Anyukám azonban olyan pánikba esett (szerintem azt hitte, hogy rendőrrel vitetnek majd el), hogy a végén a lelki békéje érdekében csak elmentem. Tök fölöslegesen. Ezt akkor is tudtam és lassan megint elővehetem ezt a tudást. A közmeghallgatások, egyeztetések nagyjából azon a szinten vannak, mint akkkortájt. Vannak hasonló szervezetek, mint a Hazafias Népfront volt, csak most minden nemzeti. A szakszervezetek ereje is hajaz az akkorira. Megtettünk egy kört, a kígyó a farkába harap és nézünk bután ki a fejünkből: mi a franc van? Lassan újra egypárt, szatelitszervezettel, bábjáték-demokráciával, csak a mostaniaknak sokkal több pénzük van, illetve ez így nem is igaz: a mostaniak kőgazdagok, kiskirályok, új hatalmasok. És ugyanúgy megvan az a réteg, amelyik tapsol - mert mindig voltak, vannak és lesznek tapsolók, akikre mindig, minden fél vagy egész diktatúra biztosan számíthat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése