Nem hagyjuk! Ja, de, mégis

Nem hagyjuk, nem hagyjuk! Világítsunk a telefonunkkal és énekeljük el...az éppen aktuális dal jön ide. És még néhány lagymatag, minden erőt és valódi elszántságot nélkülöző mondatocska. Aztán mindenki szépen hazamegy. Igen ritkán történt valami az előző tizenhárom év "tüntetésein". A kormány megtanulta, hogy ki kell várni, aztán mint a nátha, elmúlik magától is. Ha meg nem, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig. A tanárok most kapták meg a magukét. Az elején rokonszenveztem velük, hiszen mostanság én is tanárként nyomom, igaz Berlinben, igaz, más körülmények között és persze nem ugyanannyiért. De itt sem fenékig tejföl, például teljes állásban az én heti kötelező óraszámom 28. Na, mindegy. Aztán látva, hogy az érintettek gyakorlatilag ellenállás nélkül átengedik a terepet a mocskos politikának, csökkent a szimpátiám. Egy pedagógus ismerősöm nem tudta föloldani azt az alapvető ellentmondást sem, hogy a törvényt be kell tartani, de a törvényt pont azok és pont úgy hozzák, ahogy egy szűk kör érdekeinek megfelelő. Így betartja a rossz és a társadalmat a múltba visszafordító törvényt. Lelke rajta. Amikor a gyerekem elkezdte az általános iskolát, akkor indult a Magyar Bálint féle új NAT. Kevesebb órája volt, az első három évben nem osztályozták, mégis fantasztikusan tanult az egész osztálya. Jegyek és bukásveszély nélkül is. Stresszmentesen, nyugodtan. Hatodik után azért, biztos, ami biztos egy alternatív alapítványi iskolába ment. Ahol európai színvonalú volt az oktatás. Mondhatják, hogy persze, meg tudtam fizetni. Nem könnyen, teszem hozzá, évekig ugyanabban a cipőben jártam. De úgy voltam vele, hogy a jó oktatás mindent megér. És nagyon úgy tűnik, hogy igazam lett. Szóval nem hagyják, de aztán mégis. Ma megint eldőlt valami és megint rosszabb hely lett Magyarország. Majd ha hazamegyek, otthon, a négy fal biztonságában hallgathatom pedagógus ismerőseim panaszait, akik ehhez a törvényhez fognak ezentúl igazodni. Most mondjam azt, hogy úgy kell nekik? De a gyerekeknek is úgy kell?